Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)

A VOLT ÉS A VAN - A Fővárosi Közmunkák Tanácsa és Budapest, a nemzeti és regionális főváros

Sipos: Nagyon komoly vitakérdés volt már az FKT létrehozásával és az ezzel kapcsolatos nagy állami városfejlesztési beruházásokkal kapcsolatban is, hogy magyar viszonyok között egyáltalán lehetséges-e valamiféle kiegyensúlyozottabb városfejlődésben gondolkodni, mint ami végül megvalósult. A kiegyezéspárti liberális elit válasza erre az volt, hogy ez nem valóságos dilemma, mivel ha a fővárost sikerül egy európai metropolis minden kellékével felszerelni, ez mintegy lokomotívként húzza majd maga után a vidék civilizatórikus szintjének emelkedését. A függetlenségi ellenzék egyebek között éppen ezt az érvelést fogadta szkeptikusan. Ebben többnyire korántsem valamiféle provincializmus, netán városellenes gondolkodás nyilvánult meg. Noha kétségtelen, hogy a századforduló körül majdan erőre kapó Budapest-ellenesség korai megnyilvánulásai és érvei már itt is felbukkantak, a vezérszólam mégsem ez volt. A kétféle elgondolás ott vált el, hogy a függetlenségiek — ez az önkormányzati autonómiát minta nemzet alapvető önvédelmi eszközét előtérbe helyező álláspontjukból fakadt — egyértelmű határvonalat igyekeztek húzni országos és helyi érdek között. A Duna-szabályozást, a hídépítést, a rakpartokat, az országos főközlekedési utakat ők is hajlandók voltak az országos érdekű feladatok közé sorolni, az „országos főközlekedési" jelentőséggel nem bíró Andrássy utat és egyéb, elsősorban a nagyvárosi légkör és attraktivitás megteremtését szolgáló építkezéseket azonban már nem. Ezekre azt mondták, hogy csinálja meg a város a saját erejéből, ha akarja, de az állam erre ne áldozzon. Míg tehát Andrássyék a várost a maga egészében tekintették egyfajta eszköznek a nemzeti aspirációk kiélésére, a függetlenségi ellenzék nem fogadta el azt az érvelést, hogy Budapest olyan „gyúpontja" a nemzet emelkedésének, amelybe minden befektetés automatikusan az egész ország, így a vidéki lakosság javát is szolgálja. A másik dolog, amire vissza szeretnék térni, a Preisich Gábor által felrajzolt érdekes kép a Közmunkatanács anyagi alapjairól. Ehhez azért annyi megjegyzés kívánkozik, hogy bár eredetileg valóban úgy képzelték el, hogy a nagyobb szabású városrendezési akciókat a Közmunkatanács a Fővárosi Pénzalapból fogja végrehajtani, a dolog nem teljesen így működött. Az FKT legnagyobb tette a Sugárút és a Nagykörút megnyitása volt, aminek fedezetét az 1870-ben felvett állami kölcsön biztosította. Egyébként ennek is csak kisebbik részével rendelkezett az FKT, mivel a Duna-szabályozás, a híd- és rakpartépítés közvetlenül állami beruházásban zajlott. Ennek a kölcsönnek az elköltése után a Közmunkatanács többé nem jutott hasonló nagyságrendű anyagi forráshoz, a fővárosi önkormányzat pénzügyi ereje viszont a sokszorosára nőtt, miközben az FKT-val konkurálni képes műszaki apparátust is sikerült kiépítenie. A századforduló táján a Fővárosi Pénzalap már eléggé csekély jöve-