Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)

MAGÁNSZFÉRA ÉS VÁROSSZÖVET - BÄCHER IVÁN Komorok

MAGÁNSZFÉRA ÉS VÁROSSZÖVET Komorok (Egy pesti polgárcsalád históriájából) BÄCHER IVÁN 1. A ház 1944. március 19-én este néhány német katonatiszt kopogtatott Budapest II. kerü­letében, a Keleti Károly utca 29. számú villa ajtaján. Az épület ma is áll, kívülről megtekint­hető, csak kicsit beljebb kell sétálni, az ut­ca vonalán álló bérház-pár mögé. Első látásra alig tűnik föl egy-egy rész­let: a két egymás mellett álló magyaros sze­cessziós motívumokkal díszített kapu leg­előbb, aztán a fából ácsolt veranda oda­fönn, de rövid bámészkodás után a laikus is megérezheti, hogy értékes épület tövé­ben ácsorog, bár a hajdani ornamentikának már csak a maradványaiban gyönyörköd­het. A villának, melyet 1909-ben két, évtize­deken át együtt dolgozó neves magyar mű­építész, Komor Marcell és Jakab Dezső építtetett magának, külön érdekessége, hogy a 29. számmal jelzett szárny felső, kétszintes terébe Jakab Dezső beillesztet­te egy lebontott kelet-magyarországi falusi templom teljes festett famennyezetét. Ez ma is megtekinthető. A szépen rend­behozott impozáns térben a Park Kiadó székel. A villa 31-es számú, bal oldali szárnyát lakta egykor Komor Marcell családja. 2. A Komorok Az ős-Komor volt Kohn Salamon rabbi. Felesége Eibuschitz Lujza. Hét gyermekük született: Izidor, Sieg­frid, Arnold, Gyula, Kamilla, Regina és Marcell.

Next

/
Oldalképek
Tartalom