Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)

TÁRSASÉLETI ANZIX

alapjuk nincs és ezért kötelességének is­meri, hogy lapja egy nyilatkozattal a dolgot jóvátegye, miután az egészet abszurd ko­holmánynak tartja. Kossuth Ferenc Braun Sándortól várta, hogy ő maga megtalálja majd a formát, hogy a pletykának ily módon való közzété­tele lapjában elitéltessék. Horánszky Nándor ragaszkodott ahhoz, hogy Braun Sándor nevezze meg a gyanú­sított képviselőket. A mennyiben ezt nem tehetné, a tőle hallott nyilatkozatot csak tudomásul veheti, a teendő lépésekre néz­ve azonban föntartja magának a további el­járást. S3 „Egy igazi gentleman ugyan minden tömeges kiránduláshoz jelentkezik, de soha részt nem vesz bennük. " Ezzel az ügygyei kapcsolatos egy másik is, mely félig meddig már a lovagiasság te­Lóverseny-közönség 1900-as évek

Next

/
Oldalképek
Tartalom