Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)

HÍRESSÉGEK, LÁTVÁNYOSSÁGOK, CSODÁK

A föld felett. - Saját tudósítónktól ­Budapest, április 29. Godard kapitány kötött léghajója, mely mindenesetre a kiállításnak egyik érdekes látnivalója lesz, ma délután szállt fel elő­ször az Andrássy-uton levő telepről. Megkötve repültünk, mint a hogy az al­kalmi poéták szoktak, mert a kosár aljából lenyúló drótkötél teljesen biztosit minket az elrepülés ellen. Négy órára volt kitűzve az első felszállás ideje, azonban ezt meg kellett előznie az 59 úgynevezett mütanrendőri bejárásnak, melynek, hogy mi értelme volt, az ismeret­len fogalom. Mert azok a jó urak, a kik fel­szálltak, aligha állhatnak arról jót, hogy a pálya jól van épitve. Legelőször különben maga a kapitány szállt fel, hogy bizalmat öntsön a bizottsági urakba. Körülbelül száz méternyire szállt fel s fönnt a magasban kitűzte a csolnak pe­remére a trikolórt, melyet harsogó éljen és a zenekar légies indulója kisért. Azután a »bejáró«, illetőleg ezúttal »fel­szálló«-bizottság tagjai ültek a tizenkét személyre való csolnakba, a kék ruhás mat­rózszolgák eloldták a gömböt s az első légi kirándulók emelkedni kezdtek. Ezek is körülbelől száz méterig szálltak fel s leszál­láskor a csodálkozás és elragadtatás hang­ján jelentették ki, hogy a pálya járható. Még három felszállás következett ezu­tán, melyet a rendezőség gyengesége foly­tán formális tusák előztek meg. Szinte jól esett a föld harczai közül, a lassan emel­kedő csolnakon, lassú himbálással felme­nekülni a tiszta levegőbe és mélységesen lenézni az odalenn torzsalkodó tömeget, mely csakhamar, majdnem láthatatlan, ap­ró fekete ponttá zsugorodott össze. Minden rázkódás nélkül, egyenletes se­bességgel szálltunk fel, belefúródva a tisz­ta, kék levegőbe. Talán járhattunk kétszáz méter magasságban. Godard ur nem akart egyúttal magasabbra szállni, mert félt, hogy a magasabb légkörben erős a szél. Sajátságos érzés fogott el, letekintve az elmaradozó földre, melyen már-már a János-hegy holmi kis dombnak látszott. A panoráma gyönyörű volt. A kiállítási terü­let pavillonjai mintha apró gyermekjáték­házacskák lettek volna, az Andrássy-ut iczipiczi kis fekete linea. Idébb a Duna ezüstös sáva kígyózott vé­gig a beláthatatlan nagy területen: le egé­szen a Csepel-sziget széléig, fel a váczi he­gyek elmosódó, fehér színéig. A holt ké­pen az egy fényes czikázás: a fejedelmi fo­lyam hullámvonala. Lassanként azután belefárad az ember szeme a véghetetlen mozdulatlanságnak a látásába: a lélek pedig szégyelni kezdi ma­gát a földnek büszke, lakóhelyünk szánal­mas kicsiségének szemlélése közben, és mig elgondoljuk, hogy milyen nyomorult parány ez a mi minden földi dicsőségünk, vereségünk, diadalunk és szégyenünk ta­nyája - hát vágyva-vágyakozunk leszállni oda vissza, a hol mégsem érezzük ugy ki­csiségét és a hol mégis vissza száll belénk valamelyes önbizalom. sa. Francia katonatiszt, léghajós, a kiállítási kötött léghajó 59. Biztonságtechnikai ellenőrzés, tulajdonosa (Ballon Captif Godard).

Next

/
Oldalképek
Tartalom