Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)

IRODALOM, 1896

KENÉZY CSATÁR Az égbolton köröskörül mi mosolyog? Tán felülről ide néznek az angyalok... Mért boritja rózsaerdő ezt a földet? Mintha tél már nem is lenne soha többet. A levegő részegítő illatával Egybefolyik orgonaszó és madárdal; Lenge felhő száll a légen puha szárnyon... Mind való ez? vagy csak egy szép hajnal-álom? Mind való ez. Magyar szivünk érzi, látja; Lobogó, szent örömünknek nincsen gátja. Ragyog az ég... az angyalok mosolyognak, Kis kezükkel csókot hintnek Alagyarhonnak. Es a felhőt, mely a magas égre vágyik, Odaviszik a jó Isten zsámolyáig... Ez a felhő, - olyan tiszta fehér szárnya, A nemzetnek hálaadó imádsága... Édes anyánk, ezeréves Magyarország! Hívek voltunk, hívek leszünk mi te hozzád. Örömödben-bánatodban veled érzünk, Tied minden gondolatunk, szívverésünk! Ünnepelj csak! olyan szép vagy mámorodban, Mikor szived újra ifju lángra lobban. Ha szenvedtél századokon keservesen, Felejtsük el ezeréves ünnepeden...