Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)

IRODALOM, 1896

Az ingó lábú, apró asztalok. A sandvichek, mikért élek-halok, Mert esténként háromszor is nyelem, Rabvallatást űzhetnének velem. Himzett teritőn teád kiloccsanva: Szőnyegre hull a czigaretted hamva. Ujja hegyére kaviár ragad. PLgyéb szennytől is óvhatod magad. Mert a szalonban pikáns tápszerül, Jóhired is sandvich közé kerül... A zsuron mindent apróra megrágnak, Inyencz-falat kell itt a nagyvilágnak. Ha már beteltek ezzel, azzal is: Elkel az ének, lenne bár hamis. Zeng hárfa mellett »vorei morir«. S mit orfeumból arra hord a hir: A Beim Soupé, a Beichte és a Daisy... A zsúr ezt klasszikus gyanánt idézi. Sovány mulatság, mondhatom, nagyon Hogy minden estét igy üssünk agyon, Hogy igy öljünk el érzelmet, kedélyt. Igy altassunk el észt és szenvedélyt. Hogy szárnyaló lelkünket ilyen lomha Munkára küldjük taposó-malomba. De hát betegség, századvégi láz, El nem kerüli most ezt úri ház. Nem óv meg ettől vörös czédula S hatástalan az olyan pilula, Alit kis adagba most adok be néktek: Elnyelitek, - de mégis lázban égtek.