Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)

AZ EZREDÉVI KIÁLLÍTÁS

jére állt és ezzel a beszéddel üdvözölte a királyt: ("sászári és Apostoli Királyi Felség! Legkegyelmesebb Urunk! A Mindenható kegyelme megengedte, hogy teljes erőben és virágzásban érhesse meg ez az ország az ezredévnek ünnepét. A sorsnak különös kegye... mert hiszen csodálatra méltó, hogy ezt az országot, melyről a történelem múzsája följegyezte, hogy századokon át a nyugati kultúrának a megsemmisülés ellen védbástyája volt, melyen az egykor hatalmas keletnek ereje megtörött, hogy ezt az országot a világtörténelmi események vészes hullámai el nem sodorhatták. A miniszter beszéde alatt sürün hangzott fel az éljen; a leglelkesebb éljenzés akkor tört ki, mikor a király nevét emiitette. De ugyanekkor az a kellemetlenség történt, hogy az éljenzés valami szerencsétlen flótással elhitette, hogy vége a ceremóniának, és meghúzatta a kiállitás harangjait. A harangszóra az énekkar, mely az iparcsarnok tövében hadi lábon dalra készen állott, megeresztette az éneket, rágyújtott a Langer pályanyertes szerzeményére... A teret egyszerre megtöltötte a kongásbongás és énekszó, s most már a miniszter együtt beszélt a harangokkal és énekesekkel. Ugyanakkor az egész fővárosban megzendültek a harangok és a Gellérthegyen dörögni kezdtek az ágyuk. Szerencsére, az utóbbiból a kiállításon semmit sem hallottunk, annál többet az énekből, mely valóban nagyon szép volt, s melyet 7Jmay László mesterileg vezetett. Az éljen mindannyiszor feldörgött, valahányszor a miniszter a király nevét emiitette és mikor befejezte a beszédet, megújult az ováció. Most előlépett a király és egy papírlapról olvasni kezdett. Az énekesek éppen akkor elhallgattak s igy a király minden szava tisztán csengett a fülbe. Alig mondott néhány szót, a felhőkön áttört a napsugár, és egymásra mosolygott az ég és föld. Az ember szive sebesebben feldobogott, látva az égről omló aranykévéket, melyek éppen abban a pillanatban koszorúzták meg az ünnepet, mikor a király egy uj ezredév küszöbén megszólalt... Nemsokára napfényben fürdött az egész főváros. A király válasza. Örömteljes érzelmektől áthatva, jelentünk meg a történelmi időszakot jelző kiállitás megnyitásán. Különösen fokozza pedig ez örömet, hogy a magyar állam ezer éves fönnállásának dicsőítésére, a hasznos munka, a szellemi és anyagi teremtőerő évszázados fejleményeinek bemutatásával, ily valódi béke-ünnep áll első sorban. F kiállitás - mint reménylem - tanúsítani fogja ország-világ előtt, hogy a magyar nemzet, föntartván ez államot sok viszontagság között, dicsőségesen egy évezreden át, nemcsak a harctéren tudta vitézségével a trónt és hazáját mindenkor megvédeni, hanem a mivelődés terén is méltó helyet vivott ki magának és foglalhat el a mivelt nemzetek között. Hatalmas, őszinte éljenzések szakították félbe minduntalan a királyi választ, melynek végeztével az éljen folytonos zugásában Dániel miniszter fölment a dobogóra és fölkérte a királyt, hogy nézze meg a kiállítást.