Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)

AZ EZREDÉVI KIÁLLÍTÁS

gon eddig be nem mutattak, a bérkocsik és magánfogatok rettenetes tömege - a kétezerén sok százzal fülöl ömlött be az Andrássy-ut valamennyi mellékutcáin. Elöl még sebes ügetésben kettesével mentek a hintók, utóbb mint a lavina, vagy a kiáradó patak, nőtt a kocsik végtelen sora. Az Andrássy-ut közepén már négyesével mentek, s a kocsisoknak valósággal birkózniok kellett a lovaikkal, hogy csendesebb ügetésre tudják rábírni őket. Az artézi kútnál, a hol fordultak a kocsik, már csak hatos sorokban haladtak előre, ha ugyan haladásnak lehet nevezni azt, hogy 5-10 percnyi mozdulatlanság után előbbre jutottak pár méterrel, s utána vesztegeltek megint nagy ideig. Később féltizenegy óra felé megjelentek a diplomácia aranynyal hímzett frakkos, spádés képviselői: nem is láttuk még, ki ül a kocsiban, de az útvonalon mindenütt mereven szalutáló tisztek jelentették, hogy valamelyik külső hatalmasság képviselője robog arra. Ezek a kocsik, ugy, mint a minisztereket vivő és az udvari fogatok is, az artézi kútnál balra kanyarodtak, s behajtattak a főkapun. A rózsaszín karkötős kocsisok az igazgatósági pavillon bejáratánál álltak meg és szállították le utasaikat. Ott jöttek gyorsan egymásután négyes és kettős fogatokon a királyi hercegek és hercegnők: Frigyes és Izabella, a Ferdinándok, Lipót Szalvátor és Blanka, Rajner és Jenő, Gizella és Valéria, közben a toszkánai nagyherceg és neje, Koburg Fülöp herceg és a többiek, a kiket mind tisztelgéssel üdvözölt a katonaság és kalaplevéve a közönség. Igen kedves volt Izabella kir. hercegnő, a ki a tiszteletadások közt, mielőtt a kiállításra behajtattak volna, kézitükröt vett elő zsebéből és egész uton a fru-fruját igazgatta. Azután nagyobb éljenzés hangzott: széles hintajában, krémszínű selyemruhában, hermelin- és csipkegallérban jött Stefánia kir. hercegasszony, a trónörökös özvegye s fejbólintva nyájasan köszöngette a publikum éljenzését. Valósággal tüntetésszámba ment az a lelkes, szívből jövő éljenzés, a melylyel a József kir. herceg sötétvörös, ezüstveretü ruhás hajdúját és huszárját a közönség már messziről köszöntötte. A mikor a kir. herceget, a ki fiával József Ágost kir. herceggel és jobbján menyével, Auguszta kir. hercegnővel ült a kocsiban, az éljenzés megtízszereződött ugy, hogy a huszártábornoki díszben levő kir. herceg alig győzte a szalutálást. Tiz óra negyven perckor, mire az udvari fogatok fölvonulása véget ért, egyszerre megüresült az Andrássy-ut rengeteg hoszszu utvonala. Az artézi kuttól a Foncière palotáig a nyílegyenes kocsiúton egy lélek sem volt többé. Mindenki Buda felé fordította a tekintetét, és várta a királyt. Tizenegy óra még nem volt egészen, a mikor az Andrássy-ut végén egy nagy fehér tömeg jelent meg, és az egész közönségen halk moraj futott végig: - Az ott a király! És csakugyan mind közelebb jött az öt fehér paripa, már látszott mögöttük az á la Daumont hintó nagy, aranyos szárnya, mindig jobban hallatszott a közönség örvénylő zúgása: - Éljen a király! - Éljen a királyné! Azután hirtelen nagy embertömeg feketéllett a kocsi mögött, a közönség áttörte a kordont s mint a kiáradt tenger zúdult a hintó után. Éljenezve, kendőt lobogtatva, kalaplengetve futott a kocsi mögött az em-