Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)

AZ ÜNNEPNAPOK

gycnkezve tünt el a láthatárról. Annál nagyobb diadala volt annak, a kinek sikerült egész a pózna végéig felkúszni: taps, dörgő éljenzés volt erkölcsi jutalma. A győző ilyenkor nagy büszkén válogatott a nyereménytáblák között s le-le szólt a tömeghez: kár, hogy nem hosszabb a pózna. Volt olyan, a ki kétszer is fölmászott s az ilyent valóságos hősként ünnepelték, ha mindjárt némi fortélylyal sikerült is a győzelmet kivívnia. Voltak ugyanis olyanok, a kik vastag zsinegből hurkot kötve a póznára, a zsineg végét fogaik közé szorítva, segítették magukat csúszás ellen védeni. A versenyfutásnál a fiatalabb nemzedék kereste a babérokat s a csengő koronákat. Hatos vagy tizes sorjában indultak a versenyzők száz méter távolságra s az elsőnek „... a mentők pedig elszállították azokat, a kikkel a nagy tolongásban baleset történt. " Hintó a millenniumi díszmenetben 1896. június 8.