Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)

AZ ÜNNEPNAPOK

holyba mentek. Egyikök sem ült le, valamennyien állva hallgatták végig az egész ülést. A főherczegnők karzatán magyar disztoalettekben megjelentek: Stefánia özv. trónörökösné, Izabella Auguszta, Auguszta, Jozefa, Mária Terézia főherczegnők és Koburg Lujza herczegnő. A főherczegek páholyában ott voltak: József József Ágost, Frigyes, István, Lipót Ferdinánd, Ferencz Salvator, Károly István főherczegek és Koburg Fülöp herczeg. A főrendek és képviselők lelkesült éljenzése csak akkor szűnt meg a mikor Károlyi Tibor gr. és Szilágyi Dezső megadták a jelt az ülés kezdetére. Abban a pillanatban hátuk mögé sorakoztak a nem funkczionáló jegyzők is: Perczel Béni, Eszterházy Kálmán gróf, Rudnyánszky József báró, Gáli József és Schóber Ernő. Az együttes díszülés. Az országgyűlés két házának 1896. évi június hó 8-án, hétfőn d.e. fél 12 órakor az állandó országház kupolatermében tartott ülése. Elnökök a főrendiház részéről: gróf Károlyi Tibor; a képviselőház részéről: Szilágyi Dezső. Gróf Károlyi Tibor a főrendiház alelnöke: Méltóságos főrendek! Tisztelt képviselő urak! Nekem jutott a megtiszteltetés ezen, hazánk történetében oly emlékezetes napon a parlament két házának együttes ülését megnyitni és a megjelent méltóságos főrendeket és tisztelt képviselő urakat üdvözölni. Az ülést ezennel megnyitom. Jegyzőkül felkérem Gyulai Pál főrendiházi és Molnár Antal képviselőházi jegyző urakat. A mai ülés egyedüli tárgyát képezi a honalapítás ezeréves emlékének megörökítésére a két ház által elfogadott, ő felsége által szentesitett törvény felolvasása. Alig van nemzet, mely annyi áldozat árán lett volna kénytelen hazáját megvédeni kül- és belellenség ellen. És nem mindig a szerencse és győzelem napjai voltak azok, melyekre legnagyobb büszkeséggel tekinthetünk vissza. Voltak e nemzetnek oly szomorú, gyászos napjai, melyek történetének mégis legdicsőbb emlékeit képezik. Büszkeséggel és hálával kell e napon adóznunk hazánk nagyjainak. Isten kegyelméből ma már méltó helyet foglalva el Európa népei közt, nem a létért kell küzdenünk. Innen indulunk Budára, a nemzet szivéből fakadó hódolatát tolmácsolni koronás királyunknak, (Élénk, szűnni nem akaró s meg-megujuló éljenzés.) kinek nagy érdemeit nem én e beszédben, de a történelem lesz majdan hivatva kellőleg méltatni. (Ugy van! Élénk éljenzés.) Ezen a helyen csak annak adjunk kifejezést mi, kiket gyakran elválaszt a pártküzdelem, de mindenkor egyesit a honszeretet (Ugy van!), annak adjunk kifejezést és Isten előtt fogadjuk meg hogy ezen hazát, melyet őseink szereztek és megvédtek, mi és utódaink is meg fogjuk védeni