Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)

AZ ÜNNEPNAPOK

tek két mérföldnyi utvonalán a hódoló diszfelvonulásnak: ember ember hátán, lehet mondani, félmillió ember; a Margit-hidon, Lánczhidon át ragyogó hintókon az udvar tagjai, a diplomaták, az egyházfejedelmek, a nagy és kisebb urak, mint az áradat, ugy úsznak át, iskolák és testületek lobogók alatt sietnek kijelölt helyeikre, a katonaság harsogó trombitaszóval, fürge dobpergéssel siet a rendőrség segedelmére, hogy sort álljon; banderisták kaczagánnyal a hátukon sietnek a vérmezőre; — még nyolcat az óra nem üthetett s már a helyén van mindenki. S a mit ez a néptömeg mutat, - azt mutatja, hogy megmozdult az egész ország. És mutatja azt is, hogy ami fényeset, nagyot, drágát, ragyogót egy évezreden át összegyüjthetett, azt most mind egyszerre sugározza ki, hogy a forróságától a csillogásától alig merre látni. Szinte elgondolni is nehéz egyszerre a mai nap főmozzanatait: miként gyűltek össze a vérmezőn, hogyan mentek föl a várba a koronáért, mi módon gyűltek össze az országban, hogy tanácskozzanak ott - és mi módon hódoltak meg a királynak. De a ki bár csak egyiket látta is, azt soha életében elfelejteni nem fogja és legmagasztosabb emlékei közé fogja sorolni. A vérmező olyan volt, mint a minő királyválasztó gyűlés lehetett. De amellett olyan szép, annyira gyönyörű, olyan módon gyönyörködtető, hogyha émelyősségtől nem tartanánk, azt mondhatnók: édes egy látvány volt! Ez volt az egyetlen hely, a hol átlehetett tekinteni egyszerre az egész bandériumot. Közel ezer lovas! mind magyar, mind kiváló, mind a legragyogóbb pompában; s minő szép herczegek és hajdúk, polgárok és főispánok, zászlósurak és törvényhozók, ifjú leventék és olyan ősrégi magyar családok sarjai, hogy olyik egész hitelesen ki tudja mutatni vérszerinti rokonságát az Árpádokkal! S mind ez urak nem viseltek csupán közönséges díszruhát, - ami drága, és egyéb érdeme szines pompájánál nincsen. Hanem igen nagy súlyt fektettek arra, hogy öltözékük történelmi érdekességü is legyen. Áldozatkészségük e tekintetben olyan nagy volt, hogy nemcsak a költségeket nem sajnálták, de magukat sem, mert sokan aczélinget viseltek, mások farkas, medve, párduczkaczagányt, - ebben a rengeteg forróságban! De igy érték el azt a rendkivüli hatást, hogy láttukra nemcsak azt érezte a közönség, hogy megmozdult az ország, de azt, hogy föltámadt az egész ezer esztendő. Aztán megszólaltak a harsonák, - csodálatos, semmiféle zeneköltő által el nem képzelhető hatással: a kuruczvilág tárogatói hathattak igy, ennyire bűvösen, hogy a ki hallja, annak a szivétől a gerinczén megbizsereg minden ideg. Nagyszerű a rendezkedés: a sok kócsag, sastoll, kélecsényszárny, fölötte temérdek régi, harczban megtépett rongyos lobogó, menték röpködése, paripák nyeritése — csoda az! És pörögnek le az események egymásután: rövid tisztelgés a király előtt, átvétele a koronának és a koronázási jelvényeknek; aztán a vonulás végig a tengernyi, éljenző, elbűvölt Magyarország előtt; a tündérvárnak beillő országházban a diszgyülés és a meghódolás az ország koronás királya előtt: boldog az ország, a mely ezt igy megélhette, és büszke rá minden magyar ember, mert multunkért jutalom az a jelen, és jelenünk kezeskedik a jövőért: a második ezredévre!