Budapest, 1896. I. - Budapesti Negyed 10. (1995. tél)

A MILLENNIUMI KÉSZÜLŐDÉS - Épületek a reprezentációnak

fogadását. A közgyűlés nagy többséggel elutasította a miniszter kérelmét. Kisebb jelentőségű ügyek elintézése után az ülés véget ért. A közgyűlés foly­tatása holnap délután lesz. (Egyetértés, április 16.) - Az ezredévi kiállítás épületei közül ez alkalommal ismét bemutatunk egyet olvasóinknak. A közlekedésügyi kiállítás csarnoka ez, mely a kiállítás legnagyobb s legfeltűnőbb épületeinek egyike. A kiállí­tási nagy körűt keleti részén 3550 négy­szögméter területet foglal el, s állandó épü­letnek tervezték, s úgy építették föl, hogy a kiállítás bezárása után megmaradjon. Valószínűleg vasúti múzeumot 46 , s állandó vasúti kiállítást rendeznek be benne. (Vasárnapi Újság, 31. szám) - A szépművészeti múzeum 47 telke. A vallás- és közoktatásügyi miniszter nem­régiben leiratot intézett a fővároshoz, a melyben a kormány által építendő szép­művészeti múzeum czéljaira megfelelő helyet kér. A főváros, tekintve a múzeum­nak kulturális feladatát, annyival inkább is teljesitendőnek találta a miniszter kérését, mivel az emelendő múzeummal a főváros egy impozáns uj középülettel fog szapo­rodni. Az építendő múzeum helyéül ele­inte a városligetnek a wurstl-praterrel ha­táros részét szemelték ki, de később, belát­va a választott helynek meg nem felelő voltát, ezt a helyet elejtették. Időközben dr. Harass Rezső fővárosi bizottsági tag, a ié 1899-ben nyílik meg a Magyar Közlekedési Múzeum. törvényhatóság közgyűlésén indítványt terjesztett be és abban a szépművészeti múzeum helyéül az ujvásártért óhajtja a kultuszminiszternek felajánlani. A tanács az indítványt véleményezés végett kiadta a képzőművészeti bizottságnak, a mely, mint értesülünk, a napokban beterjesztet­te véleményét a tanácshoz az indítványra vonatkozólag. E szerint, a bizottság elfoga­dásra ajánlja az ujvásárteret a szépművé­szeti múzeum czéljaira való átengedés vé­gett, de csak olyan feltétellel, ha a kormány az egész területet parkiroztatni fogja. A terület a főváros legélénkebb forgalmi utvonalának közvetlen közelében van és igy az emelendő múzeum könnyen hozzá­férhető helyen lesz. A parkírozással a bi­zottság a Józsefvárosnak egy kellemes sé­táló és üdülő helyet vél biztosítani. A kép­zőművészeti bizottság határozatához re­mélhetőleg hozzájárul a tanács és a köz­gyűlés is és akkor az építkezés ügye már a legközelebbi jövőben kedvező megoldást nyer. (Egyetértés, november 25.) Vígszínház és Magyar Színház - A Vígszínház készen. Május elsején külön ünnepe lesz azok­nak, a kik tudnak lelkesedni a magyar mű­vészet térfoglalásán, a kiknek szive örül azon, hogy a magyar fővárosban uj hajlékot kap a magyar múzsa, május elsején nyílik meg a Vígszínház. A kik kételkedtek ben­47 1906-ban adják át.

Next

/
Oldalképek
Tartalom