Budapest, 1896. I. - Budapesti Negyed 10. (1995. tél)

A HÉTKÖZNAPOK

kénytelenségből a mások pénzéhez nyul a férj. Kiszámíthatatlan körülmények viszik ezen egyéneket az elbukás posványába, és ha a színdarabnak vége, ha a függöny le­gördül, a sajtó az ostobát játsza: hol sajnál­kozik, hol meg káromkodik. Tán soha sem történt annyi hivatalos lo­pás, mint éppen korunkban. A hivatalnok­sereg maga sem igyekszik fölfedezni a kö­zönség előtt e romlás igazi okait; és a kö­zönség azt kénytelen elhinni, amit a jeles magyar sajtó éppen föltálal. Azon állítás, hogy a szenvedélyek kielé­gítése okozná egyedül a bajt, csak félszeg; ha tekintetbe vesszük, hogy kikből áll a hi­vatalnoki kar, sokkal inkább érthető nagy­ravágyásuk. A sok tönkrement földes urak gyermekei dolgozni nem akarnak, mert azt szegyeinek, és igy a megyei, városi és mondjuk ki bátran, állami hivatalokba to­lakodnak be. Az almák persze nagyon rit­kán gurulnak messze a fától. A fiún kitör az apa, a leányon pedig az anya szenvedélye, a nagyzás! A grófok és bárók ivadékai, ha lopnak, vagy mondjuk sikkasztanak, nem cselekszenek roszszabbat, mint régente elődeik; és ez Darvin szerint: csak vissza­esés volna, mert - örökölték ezen hajlamo­kat. Esz híjába, tudás híjába, protekezió kell! A szegény ember gyermekének ritkán akad protekeziója, s nem csoda, ha gyakran egy tehetség megsemmisül, nyomorba pusztul el, mig egy másik ostoba fajankó vigan éldegél és magasra száll a protekezió sasszárnyai alatt. Ha egy szegény és becsületes hivatal­nok haladni akar, úsznia kell az áradattal és úszik, úszik a protekeziós táborral még el nem merül a piszkos hullámok közt. Ő ur! Mellesleg legyen megjegyezve, nem az a tolvaj aki lop, csak az tolvaj akit megcsíp­nek. A hivatalnok szentül hiszi, hogy ő ur; s ha valaki proletárnak nevezné, - persze nem a főispánokra gondolunk most - sért­ve érezné magát s tiltakozna tőle telhető­leg, kitörne belőle a társadalmi nyavalya, a nagyzás. Ha tekintetbe vesszük Németország, Belgium, Francziaország és más államok hivatalnoki karának jelenlegi álláspontját, elkeseredhetünk maradiságunk felett. Ott a hivatalnoksereg a munkásnép barátja, tanítója nálunk pedig ellenkezőleg, segítik üldözés és elnyomatásunkat, szégyenlik egy munkással szóba elegyedni és minde­gyik nagyobb ur akar lenni; és ez romlásuk egyedüli oka. Nem hívhatjuk közénk ezen proletáro­kat, mert ők hozzánktartozandóságukat egyszerűen tagadják. De ha akadna köztük egy értelmesebb ember, az nagyon óva­kodva léphet velünk érintkezésbe, mert a legnagyobb blamázs volna az illetőre néz­ve, ha a való kitudódna. Mi törhetetlen türelemmel vagyunk megáldva és várakozó álláspontra helyez­zük magunkat, és elég bátrak vagyunk hin­ni, hogy eljön azon idő, midőn hivás nélkül fognak hozzánk csatlakozni „beteg" test­véreink, az extra proletárok. Schnitzler (Népszava, augusztus 14.) - A magyarnak nincs királya! Érde­kes tárgyalás lesz holnap Lenk Gyula el­nöklete alatt a budapesti törvényszék előtt. A fővárosi szoczialdemokraták egyik

Next

/
Oldalképek
Tartalom