Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

IV. Levéltártörténet - Rajcsányi László: Háborús élményeim a Fővárosi Levéltárban

ahová nem férhetett be Munkácsy Mihály "Krisztus a Pilátus előtt" világhirü müve. Nagy méretei miatt csak a belső tér teljes magasságával rendelkező' folyosón találhatott helyet. Kissé odább a kórházi textiliák nagy halmaza ée egy kút kiváló ivóvizzel egy esetleges tűzoltásra. Minderre ráboruló nagy csend és a léptek visszavert kongó hangja. Eletünk hozzásimult a csendhez és az egyszerűséghez. Kis kályhánkon főztünk finom babfőzeléket, finom sárgaborsó főzeléket hagyma feltéttel és ezt a sorrendet újból betartottuk. Sólyom barátom naponta eltűnt pár órára - ellenállásban szervezkedett - és hozta a hireket. Értékelünk és türelmetlenül vártuk a felszabadulást. Kisebb izgalmakkal járó események is előadódtak. Ilyen volt, mikor spaniel kutyánk a kútba esett. A nagy csendben kétségbeesett pacskolására lettünk figyelmesek. Kényszerű helyzetéből a tűzoltók mentették ki létrán. Időközben szaporodtunk is. Egyik nap bejött hozzám a tűzoltóegység vezetője és engedélyt kért, hogy két üldözött leányt befogadhasson. Igy lettünk többen. A nagy izgalom órája is elérkezett. 1945. jan. 16-ot irtunk, megszokott csendünket a külső robbanások, dörrenések félelmes zaja váltotta fel. Az óriási kupola és több méter széles falak adta biztonságérzet egy csapásra eltűnt. Mikor omlik a nagy mindenség a fejünkre? Ezen a napon Sólyom László nagy hírrel érkezett. A Nagykörút a frontvonal, felszabadulásunk csak órák kérdése. De korai volt az öröm. A tűzoltók vezetője rohanva jött és jelentette, hogy a németek kis ágyúkat akarnak a templom ablakaiba állitani. Csináljunk valamit! Sólyommal kiértékeltük a helyzetet, világos volt: ha védelmi erőditménnyé válik a Bazilika, akkor kő kövön nem marad. Választásunk kettő lehetett: elérni, hogy a németek elálljanak szándékuktól, vagy elmenekülni. De hová? Szerencsénkre a német csapat vezetőjében szövetségesre leltünk, Ő sem akarta a bőrét a vásárra vinni. Tisztában volt lehetőségeivel és kilátásaival. Készséggel jött velünk a parancsnokságára. 22 óra lehetett, amikor elhagytuk a Bazilikát. Fagyos szél csapta arcunkba a havat, égett a város. Gránátok sokasága hullott rendszertelenül, mindenütt a füst és a romok szálló porának szaga. A Belváros haldokolni látszott. Utunk egy ló teteme mellett vezetett el. A ló farából nagy darab hús hiányzott és véres üreg teleszórva francia kártyával. Itt valóban a halál mulat és arat, villant agyunkba. A német parancsnokság nem messze a Bazilikától egy óvóhelyen volt. Fáradt arcú fiatal tiszt hallgatta meg érvelésünket. Hivatkoztunk a német hadsereg lovagiasságára, a német propagandára, miszerint kórházakat, iskolákat és templomokat mindig megkímélnek. Kis idő multán fellélegezhettünk, mert jó hirrel jött vissza: elállnak szándékuktól. A Bazilikának kövei helyükön maradhattak. Másnap - 17.-én - reggel hét órakor láttuk meg a Szent István téren az első szovjet katonát. Részünkre a háború befejeződött. Az életünk azonban nyomban mozgalmassá vált. Naponta többször is dörömböltek a lejárat kapuján. Megjelentek a háború illegális vámszedői. Allithatom, nem kellemes érzés a sötétben egy szál gyertya fényénél fegyver társaságában lebotorkálni egy csigalépcsőn. Hál'Istennek ez az állapot csak pár napig tartott, mert a "megjelenéseket" sürgősen jelentettem Dr. Csorba János polgármesternek, aki intervaniált a szovjet parancsnokságon. Csakhamar egy öreg kaukázusi katona őrt kaptunk, és minden biztonságba került.