Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

II. Visszaemlékezések - Részletek Petri Miklós visszaemlékezéseiből

mondja nekem: mondja hol találkozott Bolgár Elekkel? Mondtam neki, hogy a Barcsai utcai gimnáziumban vasárnap délutánonként voltak ezek az előadások, amik a Szabó Ervin kör rendezésében mentek. Mikor ezt mondom neki, azt kérdezi, ki volt még az előadó, Bolgáron kivül? Mondom, hogy ezek és ezek. Megismerném Bolgár Eleket? Mondom, nézze, már elmúlt jó sok év azóta, de az emlékezetem.. . Akkor elmondom neki, hogy egyszer elnevettük magunkat, mert olyan pepita nadrágban jött oda, az előtte levő vasárnap meg tartott egy előadást, hogy ne a rikitó ruhákat hordókat kövessük az öltözésben, maradjunk egyszerűek és puritánok. Es erre olyan pepita nadrágba jött oda. És akkor rámnézett, azt mondja, hát nem ismer meg? Akkor nézek és mondom: Bolgár elvtárs, maga volna az? Azt mondja, én vagyok az. Összeölelkeztünk, összecsókolt és akkor mondja, nem volt pénzem csak arra a nadrágra. .. Maradjak itt, mondotta, gondoskodnak élelemről és italról. Elment és körülbelül két óra múlva jött vissza egy alezredessel és olyan boldogan mondtam: boldog vagyok, mert szabadnak érzem magamat, mondom, megszűnt a félelem bennem, s elmondtam, hogy Kispesten mi van. Leadtam, hogy hol vannak a légvédelmi ágyúk, leadtam, hogy hol vannak a tankelháritó ágyúk, hogy Lőrinc és Vecsés között a tankelháritó ágyúk kukoricaszárakkal vannak boritva, amit ledöntenek és akkor rögtön lőhetnek a tankokra. Leadtam, hogy Kispesten a Hoffherr gyárral szemben a keritéshez aknák vannak helyezve. Azt elektromos kapcsolással berobbanthatják, ha csapat jön. Mindent leadtam és a térképen bejegyeztem pontosan, miután turista vagyok és értek a térképolvasáshoz. Akkor megint hoztak ennivalót és azt mondták: a szabadságnak ára van. Vállalom-e, hogy visszamegyek és magammal viszek három embert. Hát a hátam közepét az izzadság hűteni kezdte, kétségbe voltam esve. Most ugyanazon az úton visszamenni! Mondom, engedjenek gondolkodni magamban. Es jó 10 percig gondolkodtam, az idegességet levezettem magamban. Aztán azt mondtam: vállalom, ugyanazon a helyen, ahol átjöttem, de segitséget kérek! Azt mondják, minden segitség megvan. Úgyhogy az Üllői út felé, tehát a kertek alján, az Üllői út felé nagy aknatüzet nyitottak, ott ahol Steinmetzet megölték, és tőlünk balra körülbelül Soroksárpéteri irányába ágyútüzet bocsátottak. Mi három és öt óra között, tehát fél négykor indultunk el, körülbelül négy óra volt, amikor a Kertekaljai állomáshoz értünk, mert a Kertekaljai állomásépületet éjszaka az oroszok, a szovjet csapatok szállták meg, nappal a németek. És a Kertekaljai állomással szemben egy mély gödör, azaz kavicsbánya volt. Azon egész meg tudtuk közeliteni a házakat. A három elvtárs nem beszéli veLem» ők Csepelre mentek. És sikerült átmenni, mondtam nekik, hogy 5 lépéssel kövessenek engem, söMit volt, néha köd volt, csak a hold világitott. Mikor elértük az első házakat azt mondtam, most már meg vagyunk mentve, menjünk le a pincékbe és ott zsákokat szereztünk és káposztát raktunk bele, zöldséget, krumplit, s még akkor elindultunk a házak között a sötétbe. Amikor a németekkel találkoztunk, látták, hogy visszük a zsákokat, mert százával jöttek Lőrincről, Kispestről is Vecsésre, és hordták a vermekből a káposztát, sárgarépát, krumplit. Igy jöttünk mi, sárgarépa, káposzta, krumpli, én például öt fej káposztát, igen nagy fej káposztát tettem a zsákba és úgy a hátamra vettem és jöttünk. Amikor Vecsésről a templomhoz értünk, amely bomba találatot kapott, akkor egy román felségjelzésü gép repült és körözött ott és láttam, hogy azon a területen köröz, amit én berajzoltam a térképbe, ott vannak a légvédelmi meg a tankelháritó ágyúk. S akkor ott megvártuk, amig Lőrincről jöttek emberek és vitték az élelmet, egy ilyen tömeggel jöttünk Kispestre.