Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

I. Tanulmányok - Varga J. János: Buda visszafoglalása és az újjáépítés kezdete

Az északi oldalon a támadás heves és véres volt. Állítólag felkészület­lenül érte a törököket, mert aznap már kétszer fújtak riadót a várban, két­szer készültek föl a roham elhárítására, de a támadás elmaradt. Amikor dél­után két órakor harmadszor is riadóztatták a katonákat, már nem hitték, hogy jön az ellenség. Ezúttal néma maradhatott az a dob is, amelyet eddig egy bi­zonyos Schreyer mindig ott szólaltatott meg, ahonnan akciót várhattak a vár­beliek. 37 Ennek ellenére már egy órája tartják magukat a második fal védői, amikor a jobb oldali rohamoszlop végre fölér a meredek lejtőn a rondella melletti nyugati falszakasz nemrég tört réséhez. A janicsárok össztüzében az élen haladók elvéreznek, de a második hullámban érkezők oldalba kapják a harmadik falat védő janicsárokat, akik feladva állásaikat hátrálni kezdenek a mai Úri, Országház, Fortuna és Táncsics Mihály utca északi végében előké­szített fedezékeik felé. A balszárnyon a brandenburgiak közelednek. A törökök szerint a legkeményebb ellenfelek, "tüz-emberekként" emlegetik őket. Ro­hamuk most lassabban bontakozik ki, mert az első és második fal között hú­zódó, félig betemetett árkon nehezen jutnak át, de a rondella melletti véde­lem megingása elég ahhoz, hogy ők is áttörjenek az utolsó akadályon. Közben a legjobbak hullanak el a falakon: az egyik rohamoszlop parancsnokát, d'Astit az első percekben két lövés éri és több lándzsaszúrás, elesik a brandenbur­giak ezredese, Fritzschler, Pálffy Ferencet súlyos fej- és 1 ágyéksérül és s el viszik el. Végre odafönt egyesülnek a jobb és a bal oldali rohamoszlop kato­nái. Károly herceg az Esztergomi-rondelláról figyeli a küzdelmet: egymás után küldi az erősítést, a középső rohamoszlop is felzárkózik. Az ostrom ki­menetele az északi oldalon eldőlt. A törökök megfutamodnak, és fejvesztve próbálnak egérutat nyerni: sokan a Duna felé rohannak a Vizikapun át, vagy a várfalakról ugrálnak a mélybe, mások a házak sötét pincezugaiban keresnek menedéket, a többség azonban a palota felé szalad, abban a reményben, hogy a védelem ott még tartja magát. 38 Miután a császáriak áttörték a védelmet, Abdurrahman hü testőreitől körülvéve a legkeletibb párhuzamos utcába vonul vissza, ahol keményen tartja magát. Személyes példamutatásával sikerül még néhány embert maga mellé gyűjteni a menekülők közül, és Croy táborszernagy katonái ellen harcolva, vonul vissza a mai Hess András térig. Az utcákon ekkor már akadálytalanul törnek előre a császáriak és a magyar huszárok, igy a bekerítés veszélye fenyegeti a kis csapatot. Többen megfutnak, az ősz pasát is menekülésre biz­tatják. O azonban hallani sem akar róla, s tiszteletet parancsoló példamuta­tással esik el a téren. Tetemét később valaki fehér köpennyel takarta le, ke­zében kardját szorította. 39 Néhányan egymást hibáztatták a történtekért, mint Csonka bég, aki igy emlékezett vissza később az eseményekre: "Még mielőtt meg tudtuk volna szervezni az ellenállást a városba betörő keresztények ellen, elesett Abdur­rahman. Csaknem ugyanabban a pillanatban engem is eltalált egy puskalövés, amely. ..az egyik vállamtól a másikig hatolt és harcképtelenné tett. Ennek el­lenére még sokáig elodázhatta volna a keresztények győzelmét az az aljas disznó (ti. Ishakcali Mehmed, a janicsáraga, akire Csonka bég haragudott, s akivel már az ostrom idején rivalizált), ha nem vonult volna vissza olyan gyáván egy kis fejsérülés miatt". 40 Mehmed aga sebesülése után Csonka bég maga köré gyűjtötte a harcképes embereket, és a palotához vezette őket, aho­vá a Bécsi-kapu irányából katonák, polgári személyek, nők és gyerekek ren­dezetlen csapata hömpölytött. A kaput azonban zárva találták.

Next

/
Oldalképek
Tartalom