Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)
I. Tanulmányok - Horváth András: Pest városa és az 1867-es királykoronázás
Horváth András PEST VAROSA ÉS AZ 1867-ES KIRÁLYKORONÁZÁS A kiegyezési tárgyalások eredményeképpen 1867. febr. 16-án Ferenc József kinevezte az Andrássy-kormányt. A kiegyezés a becikkelyezés révén végleges ténnyé vált, Magyarország teljes belpolitikai önállóságot kapott. Ezután már csak a betetőzés volt hátra: a gyakorlatilag már csaknem két évtizede országoló Ferenc Józsefet kellett megkoronázni. Ez az aktus az adott helyzetben még a szokottnál is nagyobb jelentó'séget kapott, hiszen ezúttal az uralkodó és a nemzet közötti kiegyezést is jelképezte és egyben arra ütött végső' pecsétet. Ahogy Falk Miksa irja: "A koronázás a szó legszorosabb értelmében mindenesetre csak egyházi szertartás, mint aminő a házasságra adott papi áldás, de valamint ezen áldás külső jele egyszersmind valamely megkötött polgári egyezménynek és a beszentel és csak erre képes it, úgy a magyar király koronázása is külső és látható jele a fejedelem s nép között létrejött kiegye zkedésnek a kölcsönös jogok s kötelmek fölött ,f áldás, melyet az egyház az újonnan megerősített államjogi szövetségre ad"... 2 és miután röviden leirja az addigi fontosabb koronázások történetét hozzáteszi: "Királlyá koronáztatás tehát Magyarhonban előrebocsátott államjogi egyezkedés nélkül nem gondolható, és ily módon - azaz mint kizárólag egyházi ünnepély - Magyarországon nem is hajtatott végre." 3 Noha ez az állítás bizonyos mértékig túlzó aktualizálás hiszen korábban a koronázást soha nem előzte meg az 1867-es kiegyezéshez mérhető jelentőségű közjogi aktus, 4 mégis jelzi, hogy a magyar közvélemény miért tartotta ilyen körülmények között különösen fontosnak a koronázás mielőbbi megtartását. Hozzá kell tenni azt is, hogy a kiegyezés sikere felfokozta a virágzó jövőbe vetett reményeket, az új, kedvezőbb közjogi helyzethez fűzött várakozást. A nemzeti közvélemény úgy érezte, hogy a magyarság egyik vezető nemzete lett egy nagyhatalomnak, hogy állami "önmegvalósítására" jobbak a lehetőségek, mint Mohács óta bármikor. Noha a szuverenitás helyreállítása nem volt százszázalékos, a megoldatlan társadalmi feszültségek és a lakosság több nemzetiségű volta is óvtak az elbizakodottságtól, mégis nagyon optimista volt a hangulat országszerte.5 Az önkényuralom sötétjéből alig kijutott Magyarország ünnepelte az alkotmányosság helyreállítását, az új kedvezőbb lehetőségeket és nem utolsó sorban népszerű nemzeti hőseit: Deák Ferencet a kiegyezés szellemi atyját a "haza bölcsét" és az ország daliás miniszterelnökét Andrássy Gyulát a volt 48-as emigránst, az imponáló külsejű magyar arisztokratát, akiben a nemzeti közvélemény nagy része mintegy önmaga felmagasztositott ideálképét tisztelte. A koronázási ünnepség megtartásának egyébként volt egy igen lényeges törvényes akadálya, mely csak az utolsó pillanatban hárult el: a magyar országgyűlés csak 1867. jún. 4-én fogadta el azt a
