Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)
I. Tanulmányok - Rainer M. János: A szolgálattól az elkötelezett kritikáig (Irodalom és politika 1953-54-ben)
irodalom "több jelentós munkása" és a közvélemény meg cáfolta a "szakadás" ( Örkén y-féle ) teériáját . A legjobb költők a kormán yprog ram sikereit éneklik. Veres Péter szilárd és harcias cikkekben állt ki az ú j mező g azdasá gi p olitika mellett. 93 S végül Urbán Ernő "ki j avitotta szatírá j ának politikai hibáit." 94 Az irodalom tehát "kiállja a próbát", de ugyanakkor "élnünk kell jogainkkal és lehetőségeinkkel: nagy, széles, elvi vitákban kell tisztáznunk irodalmunk öszszes időszerű kérdéseit". A p árt irodalmi p latform j ának tekinthető dokumentum "Az ú j ma g yar iro dalom e gy es kérdéseiről" cimmel 1954. márc. 15~én j elent me g a Szabad Né p szerkesztősé g i cikkeként , elfoglalva a nagyformátumú lap teljes harmadik oldalát. 95 A Politikai Bizottság tárgyalta előterjesztéshez képest a legjelentősebb különbséget feltehetően az jelentette, hogy a szerkesztőségi cikk terjedelmének nagyobb részét nem a helyzetelemzés, hanem a feladatok, ezen belül a politikai feladatok helyett az irodalmi alkotómunka feladatai tették ki. A Szabad Nép cikke a felszabadulás és a fordulat éve óta eltelt évekre visszatekintve az eredmények felsorolásával indult, amelyeket nagyjából az azokat hordozó irói csoportosulások, irányzatok szerint hat csoportba rendezett. Kezdte a "népies" Írókkal, akik fokozatosan megszabadulva régi szemléletük korlátaitól, mindinkább magukévá teszik a szocialista világnézetet. Hasonlóan néhány kiváló iróhoz, akik - nem egyformán - de kezdenek me g sza badulni "a polg ári dekadencia és a paraszti elkülönülés korlátaitól" (ide soroltatott Illyés Gyula, Déry Tibor és Sándor Kálmán). Sikeres alkotások fűződnek 1945-ig emigrációban élt irók nevéhez. Az irodalom fejlődése legjelentősebb tényezőjének, az új irodalom derékhadának nevezte a cikk a már 1945 után alkotni kezdő fiatalokat. Az utolsó fél esztendőben az "irodalmi front szélesedését" jelezte több hall g ató iró megszólalása. S végül "jelentős eredményeket ért el az irodalomelmélet és a kritika is." Ezen eredmények feltételeit a párt politikája alapozta meg, s jelentősen hozzájárult az irodalompolitika is, "amelynek elvi célkitűzése a szocialista-realista irodalom megteremtése volt és marad." Az eredmények ellenére - folytatódik a cikk - az irodalom fejlődése elmaradt a lehetőségek és az igények mögött. Ezt az elmaradást három fő tényezőben jelöli meg: a pártossá g és az eszmeisé g színvonala nem eléggé magas, háttérbe szorult az u j élet ábrázolása , s végül a mult ábrázolása "nem tanit az elnyomás izzó gyűlöletére". Ezért a felelősség a cikk szerint elsősorban az irókat terheli, akik nem éltek a lehetőségekkel, s itt még a sajátos perlogika is beszűrődött a dokumentumba, amelyre egyébként ez távolról sem volt jellemző: *"Az olyan iróról, aki állandóan kerüli az állásfoglalást a jelen problémáihoz, aki szinte soha nem nyúl igenlően a népi demokrácia témáihoz, arról az olvasó feltételezheti, hogy nem ért egyet a népi demokráciával, nem bizik benne, nem rokonszenvez vele." Mindazonáltal azért, mert az elmúlt évek során számos iró nem találta meg helyét a népi demokrácia talaján, nem csak ők maguk a felelősek. Nagy részük volt ebben azoknak a hibáknak, amelyeket a párt 1953. júniusi határozata tárt fel. A politikai hibák közül a falusi politika és az életszínvonal romlása közvetlenül kihatott egyes irókra, a szektás jelleg áthatotta az irodalompolitikát: eluralkodtak az adminisztratív, bürokratikus módszerek. Látható, hogy a PB előterjesztéséből ismert okok szinte változatlanul, bár szerény terjedelemben kerültek át a nyilvánosságra hozott irásba. Hasonlóan röviden foglalkozott a cikk a határozat (kormányprogram) fo-
