Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

I. Tanulmányok - Kresalek Gábor: Adalékok a magyarországi munkaversenyek kezdetéhez 1945-1948

gádmozgalom, bár a versenyt politikai tartalommal töltötte meg és szervezettebbé is tette, mivel szervezésén túl nagy hangsúly volt, visszavetette az egyéni versenyzési kedvet. Sot néhány helyen elszakadt az üzem egészének verseny tervétol. A brigádok szervezése sok helyütt nem mozgalmi, hanem adminisztratív jellegű volt. Mielőtt a két versenyszakasz történetét összefoglalnánk, tekintsük át azokat a jelenségeket, melyek arculatukat meghatározták. Ezeket most már nem a két szakaszra elkülönítve, hanem témánként csoportosítva kívánjuk bemutatn i. Mint az idézett jegyzőkönyvekből is kiderült a munkaversenyek egyik kulcskérdése azok átpolitizált jellege s ebből következően a propaganda és az ideológia kérdésköre volt. A vezetés sajátos ellentmondásba keveredett. Ennek legfőbb eleme az a kettősség, hogy a versenyeket spontán mozgalomnak kívánták feltüntetni, ám szervezésükkor semmit sem biztak a véletlenre. Ez az oka annak, hogy a versenyek hibáit felsoroló kritikák hol a túlszervezettséget, hol a nem kellő központi szervező munkát rótták fel. A valóságban inkább egy belső következetlenség tanúi lehetünk. Ugyanakkor az első versenyt, bár megtehették volna, nem tekintették szondának, kísérletnek a reagálások felméréséhez, hanem azonnal meghosszabbították, egybekapcsolták a második szakasszal. Utóbbi megindításakor már tisztában voltak vele, hogy a mozgalmat állandósítják, munkamódszerként fogják hasznosítani. A két szakasz között azonban nem volt átvezetés. A másik következetlenség az élmunkásokhoz való viszonyban nyilvánult meg. A verseny egyértelműen bizonyította, hogy a résztvevők személyes anyagi stb. előnyökért küzdenek. A kollektivista ideológia képviselői azonban nem nézhették jó szemmel ezt a bizonyos fokig a "kapitalista viszonyokat" idéző szabad versengést. A többlettermelésre azonban az extenzív fejlesztést preferáló gazdaságpolitikának szüksége volt. A nehéz helyzetből a brigádmozgalom elindítása tünt kiútnak. A brigádok azonban meglehetősen lassan szerveződtek, és tevékenységük nem illett bele minden esetben a munkaverseny kereteibe. Ily módon egy folyamatos ingadozás kezdődött az egyéni teljesítmények elfogadása, díjazása és propagálása, valamint a brigádmozgalom népszerűsítése között. Az ellentmondás feloldását az élmunkások politikai képzésével kívánták elérni. Ily módon rájuk másként tekintettek, mint a többi - szintén önérdekből - versenyzőre, ugyanis a politikai képzést azonosították a tanfolyamokon elhangzott tételeknek az élmunkások részéről való teljes elfogadásával. Az esetleges cinizmussal tehát nem számolva az élmunkásokat tudatosságuk, a politikai célokkal való azonosulásuk alapján különböztették meg a többi versenyzőtől. A megkülönböztetés természetesen nem csak elvi volt, hanem privilégiumokkal is járt. Mindenesetre az élmunkások népszerűsítése, ami a brigádmozgalom szervezésekor háttérbe szorult, azt a célt szolgálta, hogy rajtuk keresztül példát, elérendő eszményt állítsanak az egyszerű dolgozók elé, személyükben a szocialista épités élcsapatának prototípusát bemutatva. Az ismeretlen belső indítékoktól vezérelt élmunkás tehát, politikumban megfürösztve, ideálként elveszítette induvidualista késztetéseit a vezetés szemében. A propaganda tehát, azon túl, hogy nagy energiákkal kellett támogatnia a versenyeket, kénytelen volt szembenézni ezekkel a belső ellentmondásokkal is. Ezek tényét lepleznie kellett. A legnagyobb energiákat a verseny szervezésében, illetve a versenyhangulat ébrentartásáért fejtették ki a propagandisták. Ennek érdekében a különböző gyűlések szónokainak beszédvázlatokat készítettek. 9i A beszédvázlatokban helyet kapott a politikai helyzet