Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

I. Tanulmányok - Kresalek Gábor: Adalékok a magyarországi munkaversenyek kezdetéhez 1945-1948

kezdetben egyszeri kampánynak tünt. A verseny folytatását, vagyis a második szakaszt, már sokkal tudatosabban megtervezték. Ez a verseny már nem a terv teljesítéséért, hanem túlteljesítéséért, három év helyett két és fél év alatti megvalósításáért indult. Az egyéni versenyzés mellé bekapcsolódott a brigádmozgalom elindítása, tudatosabb lett a verseny irányítása. Az alábbiakban a két versenyszakasz történetét ismertetjük. Az 1948. márc. 15-i WM felhívást komoly eló'készités előzte meg. A körültekintés arra utalt, hogy semmit sem akartak a véletlenre bizni. Miköz­ben a spontaneitás, az alulról jövő kezdeményezés látszatát kívánták fenntar­tani Piros László idézett beszédében - két héttel a munkaversenyt bejelentő WM munkásgyülés előtt - a következőket mondta: "Bejelentem, hogy 1948. márc. 15-től aug. l-ig terjedő időpontban az egész ország területén munka­versenyeket rendeznek, melyek célja a munkásság minél szélesebb rétegeit bevonni a termelés fokozásába, a szakszervezetek döntő irányításával." A fel­adat a febr. 10-én indult WM - Ganz - Mávag - Diósgyőr egymás közötti, ill. gyáron belüli verseny országossá tétele volt. Maguk a versenyzők ugyan­is a korábban már szokásossá vált egymás közötti küzdelemre készültek, ami­kor "eldőlt", hogy a csepeli munkásgyülés követelni fogja a verseny orszá­gossá tételét, továbbá felkéri az SZT-t a szervezési munkák elvégzésére, el­készítették a csepeli nagygyűlés propaganda munkatervét. 60 (Sajnos a munka­terv dátum nélküli, feltehetőleg nagyjából egyidőben készülhetett Piros már többször idézett febr. 26-i beszédével.) A tervezet a következőket tartalmazza: "1. Röpgyülések III. 5-ig, az előkészítést befejezni. 2. Agitációs anyag 3. Agitátor-propagandista értekezlet 4. írásos agitáció: ni. 8. röpcédula a nagygyűlés mozgósítására (Felelős: Esti et.) III. 16. röpcédula a megindult versenyről III. 9. brosúra a munka hősökről, és a megindult ver­senyről III. 13. átvizsgálni a mühelygrafikonokat, kiválasztani a legmegfelelőbbet (Felelős: Esti, Magyar et.). Villanyerővel hajtott mozgómechanizmus, mely a termelés emelkedésének életszínvonal emelő ha­tását növeli. (Felelős: Magyar et.) 5. III. 8. szakszervezeti nap. Minden műhelyben kerüljön sor az üzemi mun­kaversenyterv megtárgyalására. 6. III. 4. munkahőse-ankét. Sajtónyilvánossággal. 7. Sajtó: Fogaskerék, Szabad Nép, Uj Szó, Magyar Nap, Friss Újság 8. III. 9-i nagygyűlés előkészítése (Felelős: Esti et.) a) 150 plakát, 10 000 db röpcédula, a gyárkapunál óriási plakát b) Egyéni agitáció d) Dekoráció d) Hangulatcsoportok szervezése e) Bemondani a Hangos Híradóban

Next

/
Oldalképek
Tartalom