Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

I. Tanulmányok - Herczeg Etelka: A fővárosi alkalmazottak betegbiztosítása és a Segítőalap története 1885-1949

de 1946. aug. 1-én 18 szobával megkezdhette működését. Az I-n. számú szállók épületkárainak helyrehozatala is ugyanebben az évben megkezdődött. Ennek ered­ménye volt, hogy az év végére az épületek külső rendbehozatala megtörtéét. A balatonvilágosi üdülő a balatonkeneseihez hasonlóan rossz állapotban volt, sőt itt még a parketta is hiányzott. A legszükségesebb munkálatok itt is 1946-ban kezdődtek meg. Mindkét üdülő további helyrehozatalára és a hiányzó berendezések költségeire a Segitó'alap intézőbizottsága az 1946/47. költségvetési évre 600 000 Ft-ot szavazott meg. Az intézőbizottságnak ezt a határozatát a polgármester 1947. jan. 17-én hagyta jóvá. 1946. márc. 2-án a népjóléti miniszter az 1945-ben tervbevett házigyógy­szertár felállítását engedélyezte. A Segitó'alap házigyógyszertárában a tagok a szükséges gyógyszereket a gyógyszerrendelési utasítás előírása szerint 10%-os gyógyszerár hozzájárulással kapták meg. io 6 A polgármester az 1946. jun. 26-án tartott törvényhatósági közgyűlésen nyert felhatalmazása alapján a Segitőalapot illető járulék összegét 1946. jul. 1-től kezdődően további intézkedésig 12%-ban állapította meg. 107 A Segitoalap az igy nyert járulékjövedelem többlet javarészét az újjáépítésre fordította. A felemelt járulékjövedelem lehetővé tette, hogy a Segitó'alap mindaddig, mig a 12%-os járulékjövedelemmel rendelkezett a receptre felirt gyógyszereket az igényjogosultaknak díjtalanul adta, a gyógyszerkülönlegességek dijának pedig csak 10%-át térittette. Az üdülők újjáépítése 1947-ben nagyrészt befejezést nyert. Az épületek belső berendezése azonban még nagyon hiányos volt. Ezért a Segitó'alap az Elektromos Müvektől és a Segitó'alap Orvosi Tanácsától kamatmentes kölcsönt vett fel, melyből 35 szobát rendezett be Balatonkenesén. A kamatmentes kölcsön fejében a Segitó'alap a kölcsönadók részére a balatonkenesei üdülőben kedvezmé­nyes üdülést biztosított. 108 1947. márc. 1-én a járulékkulcs 12%-ról 10%-ra csökkent, majd 1947. aug. 1-én 8%-ra. 109 A járulékkulcs csökkentésének hatása hamarosan megmu­tatkozott a Segitó'alap anyagi egyensúlyában. Az 1947/48. költségvetési évben az újjáépítésre és új beruházásokra a Segitőalapnak fedezete nem volt. Ezzel szem­ben a Segitó'alap egyes szolgáltatásainál nagymértékű költségemelkedés mutatko­zott. Különösen szembeötlő volt a költségek emelkedése a gyógyszerszolgálta­tásnál. A gyógyszerköltségekre az egész költségvetési évre 2 millió Ft-ot irá­nyoztak elő, de már az első félévben 1 558 132 Ft költség merült fel. A másik jelentős tétel a kórházi ápolás költsége volt. A kórházi ápolás napi diját a pol­gármester 1947. nov. 1-től kezdődően 15 Ft-ról 23 Ft-ra emelte. Ennek meg­felelően emelkedett a tüdó'szanatóriumi ápolás dija is. Ilyen körülmények között a gyógyüdültetési költségeket a Segitó'alap az 1948-as évre nem tudta fedezni. Anyagi egyensúlyának biztosítása céljából kérte a polgármestert a járulékok 8%-ról 10%-ra való felemelésére és az 1948. évi gyógyüdültetés kiterjesztése céljára a községi háztartás terhére 2 millió Ft átutalását. 110 A Segitó'alap pénz­ügyi egyensúlyának fenntartására azonban nem volt elégséges a járulékkulcs fel­emelése, ezért előterjesztést tett az intézőbizottságnak a gyógyszer- és kórházi ápolás szolgáltatások korlátozására, valamint kérte, hogy a segitőalapi, köz­igazgatási alkalmazottak személyi járandóságainak és a dologi kiadások irodai szükségletei költségeinek felerészét a községi háztartás terhére a főváros térit­se meg a Segitőalapnak. m A Segitőalapnak az anyagi egyensúly helyreállítására tett javaslatai csak részben valósultak meg. Igy anyagi egyensúlyát nem tudta helyreállítani. A főváros törvényhatósága úgy kívánt segíteni a helyzeten, hogy az 1948. márc. 16-i törvényhatósági közgyűlésen Bártfai Antal bizottsági tagnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom