Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

I. Tanulmányok - Herczeg Etelka: A fővárosi alkalmazottak betegbiztosítása és a Segítőalap története 1885-1949

kijelölendő közegek által kezelendő. A kezelés és ellenőrzés a fővárosi alapokra nézve fennálló szabályok szerint eszközlendő. A segélyezési intézkedés a tanács hatáskörébe tartozik. E határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, az az összes iratokkal együtt felsőbb jóváhagyás végett a nagyméltóságú magyar királyi belügymin ister úrhoz felterjesztetni rendeltetik." 16 A belügyminiszter 1885. okt. 21-én leiratában közölte, hogy "a segélyalap létesitése ügyében tárgyalás lévén folyamatban, annak befejeztével az eredményt a főváros közönségével közölni fogom'.'

17 1886. máj. hó 6-án a belügyminiszter leiratban értésitette a főváros közönségét, hogy "a múlt évi 781. számú közgyűlési határozatot, mely szerint a főváros alkalmazottjai részére nyújtandó segélyek és olcsó kölcsönök utalványozása czéljából egy külön alap létesitése rendeltetett el, jóváhagyja."

18 A fővárosi tanács ügyészsége 1886-ban elkészítette a "Fővárosi Alkalmazottak Segélyalapja" szabályzatát, amelyet a törvényhatósági tanács elfogadott és a segélyalap 1887. jan. 1-vel megkezdte működését. A tanács a folyósítható segélyek legmagasabb összegét 50 frt-ban, a kölcsönök legmagasabb összegét 200 frt-ban állapította meg, 4%-os kamat mellett. A kölcsön törlesztési ideje 3 év volt.

19 A Fővárosi Alkalmazottak Segélyalapja a főváros alkalmazásában lévő dolgozók kis rétegének volt a segélyző egylete. Ez a segélyalap, működése első 3 évtizedében, kizárólag kölcsönök és kisebb segélyek nyújtásával foglalkozott. Igy csak közvetve adott anyagi támogatást a betegség esetén segítségre rászoruló tagjainak. A főváros egyéb, nem tisztviselői munkakörben dolgozó alkalmazottai betegségbiztosításának gondolata csak az 1890-es évek végén merült fel, nyilvánvalóan a fővárosi üzemek munkáslétszámának megnövekedésével kapcsolatosan, a munkásság általános politikai szervezkedésének ellensúlyozásaként. A fővárosi tanács 1898-ban előterjesztést tett a törvényhatósági közgyűlésnek "a főváros szolgálatában lévő állandó munkások betegség esetén leendő segélyezése iránt."

20 A közgyűlés felhívta a tanácsot, hogy lépjen érintkezésbe a kerületi betegsegélyzo pénztárakkal, az ipartársulatok által fenntartott betegsegélyzo pénztárakkal, biztosítóintézetekkel és kérjen azoktól a fővárosi munkások betegbiztosítására ajánlatot. A tanács a közgyűlés határozatának megfelelően 23 biztosító intézettől kért ajánlatot. Felhívására 3 betegsegélyzo válaszolt: a Budapesti Kerületi Betegsegélyzo Pénztár (V., Koháry u. 4.), Zion Jótékonysági Egylet (VII., Erzsébet krt. 26.) és az Általános Munkás-Betegsegélyzo Pénztár (VII. , Dob u. 75.). A főváros a Budapesti Kerületi Betegsegélyzo Pénztár ajánlatát fogadta el. Ez az intézmény az 1891:XIV.tc. intézkedése alapján létesült. A törvény 37. §-a értelmében a pénztár megalakítására az V. kerületi elöljáróság kapott megbízást. Az igy létrejött pénztár tagjai részére orvosi ellátást nyújtott. A fekvő betegeket szabadon választott kezelőorvosok látták el. A kezelőorvosokat, esetleges szimuláns betegek leleplezése céljából saját orvosaikkal ellenőrizték. Minden kerületben, továbbá Újpesten és Rákospalotán 1 ellenőrzőorvos működött. Az orvosi ellátáson kivül a tagok 20%-os gyógyszerkedvezményben részesültek. Szükség esetén kórházi ápolást és gyógyfürdőt is kaptak. A székesfőváros, mint munkaadó és a Budapesti Kerületi Betogsegélyző Pénztár között 1899. jul. 1-i hatállyal létrejött szerződés értelmében betegség esetére biztosítják a székesfőváros szolgálatában álló munkásokat és családtagjaikat. A biztosítási dijat átalányösszegben állapították meg, tekintet nélkül a