Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Benda Gyula: Budapest társadalma 1945-1970

vállal munkát. Ez a két népgazdasági ág szívja fel a korábban az egyéb, főleg szolgáltató jellegű ágazatokból érkezők és az eltartottak nagy tömegeit is, az utóbbiaknál az ipar, az építőiparnál valamivel nagyobb arányban. Végeredményben az építőipar merít legnagyobb arányban az ideiglenesen felvándorolt munkaerőből, az ipar súlya azonos a budapesti átlaggal. Ezzel szemben az állandó bejelentővel felköltözők között a szolgáltatások és az ipar tartja meg legnagyobb arányban keresőit. Együttesen az egyéb, a szolgáltató jellegű ágazatok szívják fel a költözők több mint ötven százalékát. Az ipar súlya itt kisebb a budapestinél, s csak az először munkábalépők között emelkedik meg. Az 1960-as évek végén tehát a Budapestre beköltözők között túlsúlyban vannak a községekből érkező munkások, akik az építőiparban, iparban vállalnak munkát, de nagyrészük már nem tud gyökeret verni Budapesten. „Budapesten a bevándorlók között lényegesen magasabb a falusi lakosság aránya, mint a vidéki városok bevándorlói körében. Míg azonban a többi város esetében a községekből bevándorlóknak csaknem 40%-a telepszik le állandó jelleggel, addig Budapest esetében ennél lényegesen kisebb hányad: csak 17%."

47 Az állandó bejelentővel érkezők zöme viszont már korábban is a fejlődő szolgáltatási ágazatokban dolgozott és a fővárosban helyezkedett el. 1949 és 1963 között — ezt mutatják az 1960. évi népszámlálás adatai is — a bevándorolt népesség egészére jellemzőnek tarthatjuk azt, amit 1967-re vonatkozóan az ideiglenesen költözőkről állapítottunk meg. A bevándorlás egyik formája az, hogy a fiatal Budapesten szerez szakmai képesítést, közép- vagy felsőfokú végzettséget, s a fővárosban vállal ezt követően munkát. Másik, ennél tömegesebben megfigyelhető vándorlási forma a falvakból, a mezőgazdaságból érkezők, akik elsősorban a szakképzettséget nem kívánó, nehéz testi munkát jelentő foglalkozásokban helyezkednek el: az építőiparban és az iparban. Köztük mindig igen erős lehetett a visszavándorlás: az 1950-es években ugyanúgy számolni kell Budapesten egy átmeneti, a fővárosba feljövő, majd azt elhagyó réteggel, mint amilyen az 1960-as években az ideiglenes vándorlók zöme. Végül harmadik típusként azokat jellemezhetjük, akik foglalkozásuknál, képzettségüknél fogva (s lehet, hogy lakóhelyüket tekintve is) már „urbánus" elemek, s a Budapestre vándorlás kevesebb változással jár számukra. Budapest népessége tehát 1938 és 1970 között viszonylag lassuló ütemben emelkedett, a két rövid időszakot, amikor a város iparának feszített fejlődése egyben a lakosságszámot is megnövelte, intenzív elvándorlás ellensúlyozta (1939-1944 után 1944 vége hozott exodust, 1949-1953 után pedig 1956—57). Ennek következtében a népességmozgás nagy volt, a viszonylag kisebb népességszaporodás nagyobb vándormozgalommal párosult. De míg 1945 előtt szinte egyedül Budapest jelentette a városi népesség növekedését - tehát a Budapestre áramlás elütött az ország más tájainak mozdulatlanságától, addig 1945 után a földreform, a deportálások következtében az ország más tájain is intenzív vándorlás jelentkezik, s ez egyes megyékben erősebben kicserélte a lakosságot, mint Budapesten. 1949 után pedig a városok növekedése, vándorlási nyeresége jóval meghaladja Budapestét. A budapesti vándormozgalom 1963 utáni csökkenése egybeesik az ország egészében jelentkező lassulással. 1945 után tehát Budapest szerepe a vándorlásokban jelentősen kisebbedik és elveszti meghatározó erejét. A foglalkozási és társadalmi szerkezet Magyarország két világháború közötti társadalmát a feudalizmusból örökölt hagyományos, „történeti" társadalom és a tőkés iparosodás teremtette modern társadalom egymásra torlódása és torz együttélése jellemezte. A parasztság fejlődése megrekedt, polgárosodása elakadt. Az ország agrárnépességének feleslegét az ipar nem tudta felszívni, az 02