Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

IV. Budapest Főváros Levéltára munkájáról - Halasi László: A „Budapesti közéleti névmutató" készítésének néhány tapasztalata

A „Budapesti közéleti névmutató" megjelenésének pozitív hatása összefügg a szerkeztésnek azzal az alapelvével is, hogy az egyes személyek életrajzában a történelmileg hiteles tények rögzítésére, s nem politikai minősítésükre törekedett. Miután azonban egy életút — ha nem is átfogó, minden időszakra kiterjedő — ismertetésében számos tény rögzítésére került sor, ezek bizonyos értelemben önmagukban is minősítenek. Ebben az összefüggésben nyilvánvaló, hogy a kiadvány a feledés homályából emelt ki olyan személyiségeket - s nem csupán a korábban említett munkásmozgalmi harcosok köréből — akik érdemesek az utókor emlékezetére, múltjuk, a felszabadulás utáni első években játszott szerepük, vagy a későbbi években végzett tevékenységük alapján. A kiadvány szereplői közül nem kevesen végeznek ma is aktív munkát a népfrontbizottságokban, a szakszervezetekben, a tanácsokban s különböző társadalmi szervezetekben. A „Budapesti közéleti névmutató"-val kapcsolatos anyaggyűjtési munka során jelentős mennyiségű - a főváros történetével összefüggő - dokumentum (hat, visszaemlékezés, fénykép stb.) összegyűjtésére nyílt lehetőség. Ezek között időnként nagyjelentőségű — elveszettnek hitt — dokumentumok is felbukkantak. A Levéltár például 1975-ben kiadta a „Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei 1945 — 1946" című kiadványát, amelyben közreadta a BNB összes fennmaradt jegyzőkönyveit. Az 1945 januárjában megalakult első BNB négy plenáris üléséről azonban csupán egy ülés jegyzőkönyve maradt fenn a Levéltár őrizetében levő nemzeti bizottsági hatanyagban, a többhői a kiadványhoz csak sajtóközlemény és néhány határozat szövege állott rendelkezésre. Később meglepő módon Budáról (amely az első három ülés időpontjában még fel sem szabadult) került elő két további ülés jegyzőkönyve. A nemzeti bizottságok tagjai utáni kutatómunka nélkül a dokumentumok feltehetőleg sohasem kerültek volna levéltári őrizetbe, mint ahogy azt is tapasztaltuk, hogy egyes családokban tudtak hasonló dokumentumok létezéséről, amelyeket azonban az érintett családtag halála után megsemmisítettek. Tanulság ebből, hogy történelmileg fontos dokumentumok után sosem lehet elég korán kutatni, de érdemes megkísérelni késői (vagy későinek hitt) időpontban is, mert sokan vannak ebben a városban, akik féltve őriznek olyan dokumentumokat is, amelyekre gyakran még a levéltári munkával foglalkozó dolgozó sem számít. Nagy jelentőségűnek tekinthető az a dokumentum is, amely 1983 végén (megszületése negyven éves évfordulóján) került Levéltárunk őrizetébe. A Békepárt „Emlékiratáéról van szó, melyet 1944 elején küldött meg a Békepárt vezetősége olyan demokratikus politikusoknak, íróknak, tudósoknak, művészeknek, akiknek tevékenységével az új Magyarország létrehozásában számolt. Kalandos sorsú hatról van szó több szempontból is. Mint a Csillag 1947 decemberi számából megtudhatjuk, a felszabadulás után a Szabad Nép hasábjain hosszú időn át jelentettek meg hirdetéseket annak érdekében, hogy az „Emlékirat" egy példányát megtalálják. Ez végülis sikerült, a Felvidékről valóban előkerült egy példány, s ennek szövegét a Csillag hasábjain le is közölték. Ugy tűnik azonban, hogy a közlés alapjául szolgáló példány ma már nem fellelhető. Ez annál is nagyobb problémát okoz, mert egyrészt a Csillagban megjelent szöveg 1944 januári, a Levéltárunk őrizetébe került 1944 februári keltezésű (tehát feltehető, hogy a szöveget menetközben még csiszolták), másrészt a két szöveg nem azonos teljes egészében (a kétségtelenül hiteles dokumentumban jelentős részek vannak, melyek a Csillagban nem találhatók, s emellett a Csillag-beli szöveg több — értelemzavaró — nyomdahibát is tartalmaz). Kalandos sorsú a Levéltárunk őrizetébe került példány útja is. Eredetileg Házi Árpád (aki a háború éveiben a külső déli kerület kommunista szervezeteit, s 1944-ben az itteni ellenállási mozgalmat irányította) birtokában volt; ő még 1944-ben, amikor illegális lakását meg kellett változtatnia, átadta az ellenállási mozgalomban vele dolgozó Józsa Sándornak (a felszabadulás után Pestlőrinc város polgármestere) megőrzésre. Józsa Sándor az hatot hosszabb ideig lakhelye kertjében rejtegette, a természeti behatások nem gyakoroltak jó hatást az am úgysem túlságosan jó minőségű papírra gépelt dokumentum állapotára, noha az végülis