Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Ságvári Ágnes: Szubjektív krónikások (Historiográfiai vázlat az 1945 utáni fővárostörténetírásról)

II. TANULMÁNYOK Ság vári Ágnes SZUBJEKTÍV KRÓNIKÁSOK (Historiográfiai vázlat az 1945 utáni fővárostörténetírásról) Az alábbi rövid historiográfiai áttekintésben arra keresünk választ, hogy az utolsó negyven év történetével foglalkozó fővárostörténetírás a maga sajátos módszereivel miképpen járult hozzá a várospolitika jobbításához. A felszabadított Budapesten első és legfontosabb feladat a főváros gazdasági és nem kevésbé szellemi újjáépítése volt. A Magyar Kommunista Párt januári kiáltványa, a demokratikus mozgalmi összefogást és helyi hatalmat képviselő Nemzeti Bizottság jan. 21-i felhívása azonnali összefogást sürgetett az ország teljes felszabadítására, a fővárosban az élet megindítására, Budapest és az ország többi része közti összeköttetés biztosítására, majd az új demokratikus rend berendezésére.

1 Nem volt és nem is lehetett külön „fővárosi politika", minthogy úgy tűnt: egyszer és mindenkorra múltba veszett a vidék-főváros ellentét is. A legkevésbé sem volt időszerű valamely fővárosi szellemiség hangoztatása, hiszen a szó szoros értelmében csata folyt a demokrácia meghonosításáért. Harc folyt a fővárosi autonómia megtartásáért, mivel a főváros ekkor még - bár egyre korlátozottabban - rendelkezett anyagi erőforrásokkal (adókkal, üzemek befizetéseivel). Szép számmal születtek városrendezési tervek, közigazgatási reformelképzelések, szaporodtak a demokrácia szellemét hordozó és terjesztő oktatási, kulturális, igazgatási intézmények. Az ellenforradalmi rendszerben eltávolított, elhallgattatott és a demokratikus kormányzat által rehabilitált személyiségek, vezető szakemberek hangot adtak javaslataiknak. Publikációs lehetőséghez jutottak a központi kormányzat gyakorlatától eltérő, polgári demokratikus, liberális és más csoportosulások.

2 Újra megjelent a Városi Szemle, várospolitikai fórumként láttak napvilágot a „Budapest" c. folyóirat, a Székesfővárosi Statisztikai Évkönyv, a Magyar Városok Statisztikai Évkönyve és más sajtótermékek. Több, adatokkal teli mű került ki a városhoz értő szakemberek keze alól. Ezek a kortárs szemével fogalmazták meg a II. világháború tanulságait, in statu nascendi szóltak az alkalmazott várospolitikáról. Ezen írások bővelkedtek ajánlásokban, s kritikai megállapításokban sem szűkölködtek.

3 A sorok mögött ott feszült a politikailag és az urbanizmus szemszögéből egyaránt nagy kérdése tartható-e Budapest nemzetközi rangja? Megbecsülést vívhat-e ki az újfajta demokratizmus Európában? Es mely anyagi, szellemi, igazgatási eszközökkel? A jelzett stúdiumok kronológiailag viszonylag rövid, de a szenvedések és tapasztalatok tárházából merítve gondolatilag nagyonis megbízható távlatból tették mérlegre a közelmúltat. Mindmáig kortörténetírásunk megbízható elődei. Az 1950-es évek első felében (1950-54) a szerzők máskorokhoz nyúltak és más metódust alkalmaztak. A Horthy-korszak fővárostörténetéből merítette tárgyát több gazdaság- és igazgatástörténeti esszé, olvasókönyv, az osztályuralom kirívó jeleit és következ-