Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

IV. Budapest Főváros Levéltára munkájáról - Városi György: Budapest Főváros Levéltárának állományvédelmi helyzete és munkája

az állapotnak, hogy más fontosabbnak ítélt közművelődési feladatok (pl. oktatási intézmények, művelődési házak, könyvtárak építése) állandóan háttérbe szorították a levéltár ügyét. Az igazság az, hogy Magyarországon több mint félévszázadon keresztül nem építettek levéltári célra tervezett épületet, mert a Szolnokon megépült megyei levéltár nem felel meg a követelményeknek. A Szegeden 1983-ban elkészült épület, amelyben a megyei könyvtár és levéltár együttesen nyert elhelyezést, már jobban megközelíti a nemzetközi normatívákat. Nemzetközi viszonylatban az elmúlt négy évtized jelentős változást hozott az újonnan megépült levéltárak külső és belső architektúrájában. A belső terek kiképzésében és egymáshoz való kapcsolatában erőteljesen érvényesült a funkcionális szemlélet. Az épületek tervezésénél alapvető követelménnyé vált a levéltári szakember és az építész együttműködése, ugyanis olyan programot kellett összeállítaniuk, amely hosszú távon biztosítja az objektum optimális működését. Ezért úgy alakították ki a terveket, hogy a levéltári helyiségek rendeltetésüknek megfelelően készüljenek, igyekeztek az ügyfélforgalmat és a többi levéltári munkát építészetileg is elkülöníteni. A nagyobb levéltáraknál igényként merült fel a restaurátor műhely, mikro filmlaboratórium és a másolat készítő szolgálat megszervezése. Speciális feladatot adott a tervezőnek a kutatóhelyek kialakítása, hiszen új kutatási segédeszközök kerültek alkalmazásra, pl. magnetofonok, mikrofilmleolvasók és másolatkészítő berendezések. A legnagyobb figyelem és erőfeszítés azonban a raktárak tervezésére és építésére irányult. A külső károsító tényezők kiküszöbölésére elsősorban az ablak nélküli ún. vakraktárak építésének irányvonala érvényesült. Ez viszont megkövetelte a mesterséges légcsere és a klimatizálás biztosítását, amely bizonyos mértékig megnövelte a költségeket. A biztonsági tárolás érdekében sziklába vájt raktárakat is létre hoztak, ilyen például a svéd Riksarkiv. A vasbeton építkezések elterjedése lehetőséget nyújtott a nagyméretű terek kialakítására, ez azonban, mint már bebizonyosodott (tűz, víz, károsodások esetén) komoly veszélyeket rejt magában. A raktárterek megfelelő méretezése ezért igen lényeges szempont. Általában 300-400 m

2-nél nem nagyobb, egymástól biztonsági szempontból jól elzárható tűzbiztos falazattal és födémszerkezettel ellátott levéltári raktárak építését irányozták elő. Biztonsági szempontok érvényesültek a tűz, vízjelző és az automatikus tűzoltó berendezések megjelenésében is. Ebben az időszakban váltják fel a régebbi, fából készült állványzatot, a különböző rendszerű fémpolcok. Az új raktárakat már csak ezekkel szerelték fel. Ebben az esetben azonban figyelembe kellett venni a korrózióvédelmi és elektromos érintésvédelmi szempontokat is. A Nemzetközi Levéltári Tanács az 1960-as években erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy elősegítse a levéltárépítési koncepciók kialakítását és az evvel kapcsolatos információk közzétételét. Abból indultak ki, hogy az egyes tagországok e téren szerzett tapasztalatait különös tekintettel a rohamos technikai fejlődésre, általánosítani lehet. Részben ennek szellemében' született meg 1966-ban M. Duchein: „Levéltári épületek és felszerelések" c. kézikönyve és a Szovjetunióban az „Ideiglenes Levéltárépítési útmutató" 1971-ben. A VII. Nemzetközi Levéltári Kongresszus 1972-ben ismételten foglalkozott e kérdéssel. Azóta ebben a témakörben újabb, átfogó munka nem jelent meg. A tömeges iratpusztulás és károsodás kényszerítően hatott az iratvédelem technikájának, technológiájának fejlődésére. Tulajdonképpen az elmúlt 30 -40 évben alakult ki a levéltári restaurálás, mint önálló szákterület. A tudomány és technika fejlődése, mint lehetőséget, számos új módszert, eszközt és nyersanyagot kínált a szakemberek számára. Uj elvek és módszerek törtek be egy igen konzervatív - és nem egészen megalapozatlanul konzervatív — területre. A témával foglalkozó szakemberek, a kényszerítő körülmények — a nagy mennyiségű fizikai, kémiai, biológiai károsodás - miatt keresték az új megoldásokat. A kutatások nagy vitákat váltottak és váltanak ki napjainkban is. Lényegében szemléletváltozásról van szó. Bizonyos mértékig fel kellett adni az „azonost—azonossal" alapelvet. A próbálkozások arra irányultak, hogy adott esetben, egymástól szerkezetileg különböző anyagokat ötvözzenek egymással. A műanyag kémia rohamos fejlődése a restaurálásra alkalmasnak látszó anyagok tömegét hozta létre. Ezek egyrésze, az alapos igen gondos vizsgálatok után, jelenleg polgárjogot nyert a restaurálási technológiában, más