Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)
III. Dokumentumok és visszaemlékezések - Részletek Nezvál Ferenc visszaemlékezéséből
erre, hogy maga az Andrássy út 60-ba 2 akkor megy, amikor magát mi betesszük majd oda, máskor nem mehet. Én tudtam, hogy Kádár elvtársat a PB akkor már kizárta soraiból, csak mivelünk hivatalosan akarták ezt megcsináltatni. És én még azt mondtam, hogy csak akkor vagyok hajlandó ezzel az üggyel foglalkozni, ha személyesen beszélhetek vele. Mert én mások papírjai, jelentései után semmiféle ilyen dolgot nem csinálok meg. Nem is lett belőle semmi... (...) A korábbi beszélgetések során Nagy-Budapest 3 létrehozásának a kérdése is felmerült. Erre a témára nagyon egyszerűen és konkrétan tudok választ adni. A fővárostól egyszerűen nem kérdezték meg, hogy jó-e Nagy-Budapest létrehozásának a terve. Ez egy gigantomániája volt akkor a pártnak. Amikor erről szó volt, nekem módom volt egy PB ülésen ennek a kérdésnek a vitájában résztvenni, már egyszer említettem, hogy mindenbe engem vetettek be, nem Pongráczot. Akkor ott elmondtam, hogy szép volna egy Nagy-Budapest, de a mi gazdasági körülményeink között jelenleg Nagy-Budapest elképzelése a gyakorlatban kivihetetlen. Nincs se gazdasági, se elvi, se pénzügyi, se technikai, egyszóval anyagi alapja annak, hogy Nagy-Budapestet az elképzelés szerinti rövid idő alatt meg lehessen valósítani. Mert ehhez nagyon sok minden szükséges lenne, ami jelenleg nincs. Még pénzt csak elő tudunk teremteni, de nincs technikánk, nincs anyagunk, nincs építőipari munkásunk. És nincsenek meg más feltételek sem ahhoz, hogy a gyakorlatban megvalósítsuk az egyesítést. Mert ha Budapesthez csatoljuk a peremkerületeket, akkor lehetetlen, hogy ezeknek se közlekedése, se vize, se iskolája, se kulturális intézményei, se lakásépítkezése, se egészségügyi ellátása stb. ne legyen. Ezt rövid idő alatt pótolni nem lehet. A fővárostól nem lehet elvenni, annak adni kell, mert a jelenlegi lehetőségei is csekélyek. Viszont mi nem tudtunk csinálni semmit, ha a kormány ilyen határozatot hozott. Akkor kénytelenek voltunk elvállalni, az volt a véleményünk, hogy szép ugyan Nagy-Budapest elképzelése, de a gyakorlatban megvalósíthatatlan, anélkül, hogy ki tudjuk elégíteni a felmerülő igényeket. A közlekedéstől kezdve az ellátásig — amikor a fővárosét is nehezen tudjuk biztosítani —, ezt belátható időn belül a gyakorlatban nem lehet megvalósítani. Az benne volt egyébként az előbb elmondott fejlesztési tervünkben is, hogy az egyesítés feltételei milyen anyag* perspektívát jelentenek, de minden konkrétum nélkül. Óriási összeg lett volna, majdnem annyi, mint egész Budapest fejlesztésének a perspektívája. De csak 10 esztendő múlva! így viszont itt gyors segítségre lett volna szükség. Jogosan merült fel az én megítélésem szerint Nagy-Budapest létrehozása. De ez akkor egy gigantománia volt. A mi országunk egészéhez viszonyítva Budapest akkor majdnem 1 milliós lakossága is nagy volt. Olyan ország azt hiszem kevés van, vagy egyáltalán nincs, amelynek a fővárosa adja a lakosság egyötödét. Már akkor felmerült a kérdés arra vonatkozólag, hogy Nagy-Budapest megvalósítását követően elvegyük-e a pénzt a régi kerületektől az újak igényeire. Nos, nemhogy nem vettük el, hanem az összegből, amit mi kaptunk, iparkodtunk Nagy-Budapest egész területére megfelelő részt biztosítani. De olyan óriási volt az egyes városrészek között a különbség, hogy ha azt az egészet oda adtuk volna az újonnan csatolt részeknek, akkor se lett volna lényeges javulás, mert Budapest fejlesztési igényei is olyan óriásiak voltak. Az én tudomásom szerint biztosan nem történt meg az sem, hogy elvettük és Budapestnek a fejlesztéséhez csaptuk volna azt az összeget, amit Nagy-Budapestéhez kaptunk. Nem valószínű, hogy ilyesmi megtörtént, mert a gyakorlati életben nem volt fizikailag, anyagilag és technikailag lehetőség arra, hogy egyenlő lépésekkel menjünk előre. Akármilyen összeget adtunk, mind kevés volt ahhoz, hogy az elvárásokat biztosítani lehetett volna. Az biztos, hogy nem volt elég a pénz, erre az időre esett ugyanis az a periódus, amikor nem kaptunk semmit sem. (...)