Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)
III. Dokumentumok és visszaemlékezések - Fischer József visszaemlékezéséből
elnöke, országgyűlési képviselő 1949-69 között. 1954-ben a HNF Budapesti Bizottságának elnöke. 24 Helle László az FKT általános igazgatási osztályának vezetője volt. 25 Darvas József (1912-1973) író, publicista, politikus. A népi írók mozgalmának jelentős alakja, 1945-ben a Nemzeti Parasztpárt alelnöke lett. 1947-től 1956-ig különféle miniszteri tisztségeket viselt (építési, közoktatásügyi, népművelési). 1951-53-ban és 1959-től haláláig az írószövetség elnöke volt. 26 Az előbb Weimarban, utóbb Dessauban (Németország) működött világhírű német művészeti főiskolát, a Bauhaus-ot 1934-ben a nácik betiltották, emigrált tagjai 1937-ben Chichagoban (USA) újjáalakították. Ezt nevezték New Bauhausnak. 27 A Petőfi kör vitája az új ötéves terv irányelveiről a Kossuth-klubban 1956. máj. 22-én volt. 1956 őszén is több vitát tartottak, a legjelentősebb a mezőgazdaságról szóló ún. Kertmagyarországvitavolt 1956. okt. 17-én. 28 Kéthly Anna (1889-1976) szociáldemokrata politikus, 1922-48 között a pártvezetés tagja, országgyűlési képviselő. 1948-ban a pártból kizárták, egy évvel később koholt vádak alapján letartóztatták, 1954-ben szabadult. Tagja volt Nagy Imre utolsó kormányának, 1956 óta külföldön élt. 29 Tildy Zoltán (1889-1961) református lelkész, politikus. Az FKgP alapító tagja, 1930-ban ügyvezető alelnök, 1945-ben a párt elnöke lett. I945-46-ban miniszterelnök, 1946-48-ban köztársasági elnök. Veje hazaárulási ügye miatt lemondott, házi őrizetben tartották. Államminiszterként került be 1956-ban Nagy Imre kormányába, a Nagy Imre-perben 6 évi börbönre ítélték. 1959-ben szabadult. 30 Kelemen Gyula (1897-1973) műszerész, 1918-tól az MSZDP tagja, 1937-48 között az újpesti szervezet elnöke. 1945-48-ban iparügyi minisztériumi államtitkár. 1948-ban életfogytiglani fegyházra ítélték koholt vádak alapján, később rehabilitálták. Államminiszter volt 1956-ban Nagy Imre utolsó kormányában. 31 Kovács Béla (1908-1959) kisgazdapárti politikus. 1944. dec.-tői az Ideiglenes Kormány belügyi államtitkára, 1945-46-ban földművelésügyi miniszter, 1946. aug.-tól az FkgP főtitkára. 1947. febr. 25-én a köztársaságellenes összeesküvésben való részvétel hamis vádjával a szovjet hatóságok letartóztatták, 1956-ban tért haza. Részt vett 1956-ban Nagy Imre utolsó kormányában. 1958-ban Baranya megyében képviselőnek választották. 32 Erdei Ferenc (1910-1971) politikus, társadalomtudós. 1930-tól a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma tagjaként vett részt a falukutató munkában, a népi írók mozgalmának egyik vezető alakja. Az NPP alapító tagja, 1944-49 között a párt alelnöke, majd főtitkára. 1948-56 között számos miniszteri pozíciót töltött be, 1957 után az MTA főtitkára (1964-80 közt elnöke) volt haláláig. 33 Keresztury Dezső (1904-) író, költő, műfordító. Az Eötvös Kollégium igazgatója volt, az NPP képviseletében 1945—47-ben vallás- és közoktatásügyi miniszter. Farkas Ferenc (1903-1966) közgazdász, az NPP alapító tagja, 1938-44 között a Szabad Szó szerkesztője és kiadója. 1945 után az Országos Földhitelintézet elnök-vezérigazgatója, 1949-től elnökhelyettese. Tagja volt Nagy Imre utolsó kormányának 1956-ban. Bibó István (1911-1979) jogász, politikai, író. 1945 után a Belügyminisztérium közigazgatási osztályán dolgozott, 1950-ig Szegeden volt egyetemi tanár. Ezután könyvtárosként dolgozott, 1956. nov. 2-án államminiszterként vett részt Nagy Imre utolsó kormányában, életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. 1963-ban szabadult, ismét könyvtárosként dolgozott. 34 Bibó István: A magyar demokrácia válsága - Valóság, 1945. 2-4. sz. (okt.-dec.) 5-43. p. A cikk vitáját ld. ugyanott 1946. 1 -2. sz. 86-103. p. 35. Maiéter Pál (1917-1958) katonatiszt. A II. világháborúban szovjet hadifogságba esett, ahol antifasiszta iskolára járt. 1944-ben Észak-Erdélyben partizánként harcolt, 1945 után a Néphadsereg főtisztje lett. 1956. októberében ő volt a Kilián laktanya parancsnoka. 1956. nov. 1-én honvédelmi miniszterhelyettes, nov. 2-4. között miniszter. A Nagy Imre-perben halálra ítélték és kivégezték.