Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

III. Dokumentumok és visszaemlékezések - Fischer József visszaemlékezéséből

hozzám - már civilben volt - és indignálódva közli, hogy azt mondják, hogy ő fasiszta volt ott a követségen. Adjak neki valami írást erről az esetről. Akkor még koronás papírja volt a Közmunkatanácsnak, címeres, hát kapott egy gyönyörű papírt, amire fölírtam, hogy ezeket és ezeket — akkor már mindegyik pozícióban volt, Barcs is, Büchler is —, hogy őket mentette... fasiszta volt, hát hogy az ördögbe lehetett más egy katonai attasé? (1944 október végétől Fischer József — katonaszökevény lévén — elhagyta lakását.) Fricsay Ferenc karmester szerzett egy elhagyott garzonlakást a Madách úton. Majd január elején átköltöztünk Ferenczy Béniékhez.

11 Ott laktak az Erzsébet téren, tehát nem messze a Madách úttól. Az összes cuccunkkal átmentünk oda, Ferenczyék örömmel fogadtak. Ott maradtunk, amíg az első oroszt láttuk jönni az utcában. Én néztem ki az ablakon. És akkor felém néz a Ferenczy Erzsi: a Juszuf sír... Hát megkönnyebültünk, mindenesetre. Ott volt egy kis barrikád, amellett szaladtak át ezek a katonák. Estére kigyulladt alul a ház. És hát próbáltuk oltani, amennyire lehetséges volt, ahányan ott voltunk a lakásban. Dehát nem lehetett semmit se csinálni. Amit lehetett, levittük a szemközti ház kapualjába, s ott voltunk egész éjjel. A Gergely Rudi és felesége voltak ott még, a Grill könyvkereskedésnek a tulajdonosa. Velük együtt reggel aztán átmentünk oda, az Alkotmány utcai lakásukba. 1945. január 28-án beállított Granasztói

12 és azt mondja: hát te itt ülsz? Miért nem mész be a Városházára, még lehetsz műszaki alpolgármester. Mondom, nem akarok én műszaki alpolgármester lenni. Azért mindenesetre bementem a Városházára, ahol nagy nyüzsgés volt. A polgármesteri szobánál, ott elfogtak engem. Oltványi

13 közölte: úgy határoztunk, hogy te leszel a Közmunkatanács elnöke. Mi, kisgazdák is hozzájárulunk, ha megmagyarosítod a neved. Na, mondom, hát arról szó sem lehet. Mellesleg neki is magyarosított neve volt, az Oltványi. 1945. jan. 29-én kaptam egy gépelt papírt az aláírásokkal, és bementem a Közmunkatanácsba. Ott az óvóhelyen tartózkodott a régi elnök, akit a nyilasok leváltottak, a Bessenyey Zénó. Annak mutattam ezt a pecsét nélküli papírt, - hát hol lehetett nekik akkor még pecsétjük? — és mondtam, hogy én vagyok kinevezve. Ismert. Végigvezetett, az összes ablak kitörve stb., és több tisztviselő ott tanyázott az óvóhelyen, a holmijaikat oda vitték, mert az óvóhelyet biztosnak tartották. Néhány nap múlva a Városháza udvarában összetalálkozom Ries Istvánnal, aki az ötös bizottságnak tagja volt a szociáldemokraták részéről. Többedmagával odajön hozzám és azt mondja: a Szépművészeti Múzeum igazgatójáról vitatkoztunk az Oltványival. Abban egyeztünk meg, hogy Te legyél a döntőbíró, hogy melyiket fogadod el. Ö Genthont

14 ajánlotta, Ries a korábbi baloldali beállítottsága miatt az egyébként kitűnő művészeti írót, Hevesy Ivánt.

15 Hát én a Genthont már csak azért is jobbnak tartottam, mert ő olyan művészeti körökkel, mint a Gresham-társaság,

16 — tehát a legismertebb művészeti körökkel —, a legjobb kapcsolatban volt és egy bizonyos kontinuitást jelentett volna a feddhetetlen értelmiségiek vonalán. Fölmentem a polgármesteri helyiségbe, ahol Oltványi rögtön egy ablakmélyedésbe vont és közölte velem ezt a Ries-szel való megegyezést, amihez rögtön hozzátette: de előre bocsátom, akármit mondasz, én a Genthonhoz ragaszkodom. Amire én azt mondom: látod mennyivel nagyobb úr a Ries?Ö rögtön hozzájárult, amikor én Genthont javasoltam. Szóval ilyen módon intéződtek el egyes pozíciók annak idején. A közmunkatanácsi működés az első napokban meglehetősen bizonytalan valami volt. Mert végeredményben a Közmunkatanács városrendezési és másodfokú építési hatóság volt. De itt hozzá kellett nyúlni mindenhez, amihez hirtelenjében hozzá lehetett nyúlni. Például, amikor nekem jelentették, hogy a Fővárosi Könyvtár teteje megsérült és a könyvek áznak, azonnal intézkedtem, hogy ponyvával ideiglenesen fedjék be. Amiből aztán a polgármesterrel vitám támadt, mert tiltakozott az ellen, hogy én a fővárosnak a hatáskörébe intézkedjem, amit meglehetősen erélyesen utasítottam vissza, mondván, hogy ilyen sürgős szükségben nem lehet habozni, hogy ki intézkedjen. Az tegyen valamit, aki a leggyorsabban tud. (...)