Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

III. Dokumentumok és visszaemlékezések - Részletek Goda Gábor visszaemlékezéseiből

tem, hogy miért kell elvitetni Lechner Ödön szobrát, aki a magyar építészet rendkívül nagy jelentőségű egyénisége. Egy utat jelent, egy törekvést, amelynek lényege az volt, hogy a magyar épületnek magyar jellege legyen. Ez az irányzat megbecsült a zenében is, hát miért ne becsülnénk meg az építészetben is? Mégis el kellett vinni, mert ott akarták az autóbuszmegállót csinálni. így elvittem az Üllői úti Iparművészeti Főiskola elé, mert azt a palotát ő építette. (...) Amikor Károlyi Mihály hazajött látogatóba, akkor Károlyival többszöri kapcsolatba kerültem. A Gellért Szállóban szállásoltuk el Károlyit és feleségét. En a Gellért Szállóban látogattam meg. Átadtuk neki egy ünnepség keretében a palotája kulcsait, illetve az igazságügyminiszter, Ries István

36 adta át. Ö abban a pillanatban azt mondta, hogy nagyon köszönöm, de én azonnal visszaadom és használják annak, aminek óhajtják. Én a legjobban annak örölük, ha a képtár ott marad. Nekem jó két-három szobás kis lakás ott az udvaron, a feleségemmel együtt. Hát ez hatott nagyon ránk, hogy Károlyi semmiféle igénynyel nem lépett fel. Felhívott azután telefonon és azt mondta nekem, hogy azért szeretne a palotán végigmenni. Én felhívtam Kopp Jenőt,

37 hogy ekkor, meg ekkor Károlyival odajövök és nagyon kérem, hogy a kapuban legyen szíves bennünket várni, illő öltözékben. Odamentünk, Kopp szürke ruhában, és egy szót se, nem beszédet, de pár szót se szólt. Ez — bevallom őszintén — engem is feldühített. Hátramaradtunk, Károlyi ment előre. Nem szólt semmit, de láttam rajta, nagyon mérges volt. Azután elment egy fotel garnitúra mellett, amelyre mondta: „Ó, én erre emlékszem, még gyerek voltam, de sokat mászkáltam ezeken a foteleken." Erre Kopp Jenő egész ostoba módon azt mondja, hogy kérem, ezen ön, (így, nem elnök úr vagy stb.) nem járhatott, mert ezek stílbútorok és a Károlyi család birtokában nem ilyen bútorok voltak, hanem eredeti goblein fotelok és puffok. Nem, mondja Károlyi, ön téved, ha én mondom, hogy ezeken én gyermekkoromban járkáltam, maga higyje azt el nekem, és nem kell engem megcáfolni. Feszült volt a légkör, nagyon rossz a hangulat, amikor benyitottunk volna egy szobába, de Kopp semmiképpen nem találta a kulcsot. Erre Károlyi: kérem, teremtse elő a kulcsot, mért nincs ez már mind nyitva, hiszen én jeleztem, hogy jövök! Mire Kopp azt válaszolta, nem tudom hol van a kulcs, de mindjárt utána nézek. Ide-oda szaladgált, végül előkerült a kulcs, kinyitotta. Ott voltak a hivatalokból eltávolított Horthy-képek. Ez Károlyit teljesen kiborította. Azt mondta: nézze, volt ideje ezeket a képeket megsemmisíteni. Ugy gondolom, hogy az ellenforradalomban az én képeimet 24 óra alatt megsemmisítették, és Horthynak a képeit is megsemmisíthette volna, a rámát és a kereteket megőrizhették volna, de azért a képeket nem kellett volna itt tárolni, abban a házban, ahol én gyerek voltam és születtem. Erre sem szólt Kopp semmit, pedig olyan egyszerű dolog lett volna kivédeni és azt mondani: Elnök úr, itt egész egyszerűen arról van szó, hogy összeszedtük a hivatalokból a képeket és természetesen ez nem marad itt, de amíg az adminisztráció lebonyolódik, az egy bizonyos ideig tart, és ne haragudjon, intézkedek. Nem mondott semmit, csak valamit az orra alatt. Több ilyen dolog volt, arról nem is beszélek, hogy egy kis fogadást sem rendezett. Nem is fogadást, hanem egy kis figyelmes kínálást. Bár Károlyi már egy öregember volt, de mégis Károlyi Mihály volt. Szóval valahogy éreznie kellett volna, hogy a saját házába jött, amelyet nekünk adott. A saját emlékeihez jött vissza. S akkor, amikor kimentünk, megkérdezte: Maga ragaszkodik ehhez az emberhez? Mondom, bízza rám elnök elvtárs, bízza rám. Majd én megnézem, hogy mit tehetek. Azt mondja: Hát én még el szeretnék egyszer-kétszer jönni, hiszen egy csomó dolgot nem láttam, de nem erre vagyok kíváncsi, erre a pasasra. Később mondtam Koppnak, hogy barátom, hát hogy képzelted ezt? Egy ember, aki megjön megnézni a saját házát, aztán elmegy a parlamentbe és tart egy beszédet, amit nemzetközileg is mindenki meghallgat, mert végeredményben nem közömbös dologról van szó, és te szürke ruhában jelentkezel