Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)
III. Dokumentumok és visszaemlékezések - Gáspár Ferenc — Szabó Klára: Adalékok a főváros lakóinak 1955. évi közhangulatáról
X. kerület: Helyesnek tartják a KV határozatot,de felteszik a kérdéseket: A KV milyen állást foglal el Nagy Imre elvtárssal kapcsolatban? Az október 20-i cikket hogyan közölhette le a Szabad Nép? A Pol. Biz. nem ellenőrizte? Az ipar átállítása milyen hatással lesz a racionalizálásra? Miért nem látta meg Pártunk előbb a hibát? Egyesek összefüggést keresnek Malenkov elvtárs lemondása és a KV márciusi határozata között. Ellenséges megnyilvánulások is voltak. Azt beszélték, hogy a kormányprogram megbukott. XI. kerület: A dolgozók nagyrésze az életszínvonal emelkedését, a termelés és a munkafegyelem megjavulását várják a határozattól. Itt is felmerült az a kérdés, hogy hogy jelenhetett meg a Szabad Népben Nagy Imre október 20-i cikke. Egyesek szerint a belpolitikai helyzet bizonytalan, amit arra alapoznak, hogy Nagy Imre kemény bírálatot kapott és ennek ellenére sem mondott le. Egészségügyi állapotáról sincs újabb tájékoztatás. Ez azután különböző találgatásokra ad alkalmat. XII. kerület: A Tanács dolgozói a határozatot helyeslően fogadták, de a gyakorlati megvalósítás terén még bizonytalankodnak. Nem mernek minden kérdésben konkrétan állást foglalni. Ez főleg a pártonkívülieknél talámató. Több osztály dolgozói a határozat ismertetése után önként vállaltak népnevelő munkát a területen. A XIII. kerületi apparátus dolgozóit a határozatnak Nagy Imre személyével foglalkozó része foglalkoztatja leginkább. Többen kifogásolják, hogy a párt miért helyezkedik várakozó álláspontra személyével kapcsolatban. Arról beszélnek, hogy azért nem csinálnak nagy ügyet belőle, mert attól tartanak, hogy Nagy Imre még igen sok elvtársat rántana maga után, aminek azután belső forradalom lenne a vége. Azt is mondogatják, hogy Nagy elvtársat azért akarják lemondatni, mert túlságosan jó és engedékeny volt a néphez. XV. kerületben többen elmondották, hogy már régebben észrevették, hogy nem helyes úton haladunk. Felteszik a kérdést, hogy miért nem figyeltek fel előbb a hibákra? XVI. kerület: Sok dolgozó még nem látja tisztán a Párt politikáját, viszont nyilatkozni nem mer, mert fél, hogy esetleg helytelenül nyilatkozik, ez a rovására megy. XVII. kerület: A határozat megjelenése meglepte a dolgozókat és sokan értetlenül álltak vele szemben. Egyesek Nagy Imrét teszik felelőssé és kérdik mikor vonják felelősségre. Azt is kérdezik, kik azok, akik még benne voltak a jobboldali politikában? Az oktatásban résztvevő hallgatók részéről felmerült az a kérdés, hogy Nagy Imre kongreszszusi beszámolója, amit éppen most tanulnak, mennyire helytálló ma? XX. kerületben sok problémát vetettek fel a dolgozók. így pl. a felsőbb szervek utasítására olyan egyének részére is ki kellett adni iparengedélyt, akit a kerületi tanács megbízhatatlansága miatt elutasított. Az adóbehajtásokat is nehezen tudták elvégezni, mert Nagy Imre beszéde után feltételezték, hogy szigorú eszközöket úgy sem alkalmaznak. Kultúrvonalon is megmutatkoztak a lazaságok. Egyes műsorszámok az utóbbi időben már a múlt rendszer ízléstelen giccseihez hasonlítottak. XXII. kerületben helyesnek és szükségesnek tartották a határozatot. Az apparátuson belül is megnyilvánultak jobboldali elhajlások. Elhanyagolták az elvtársak az oktatást és általában lazult a munkafegyelem is. Az utóbbi időben az osztályellenség igen hangoztatta és követelte jogait. Házukat és földjüket kérték vissza. Sok ilyen vonatkozású beadványt munkáslevélként kezeltek, ami helytelen volt. 1955.IV.5. Lakás, építés Az újságok és a rádió is hírt adott arról, hogy a III. kerületben 5 db háromemeletes ház épül. A hír megjelenése után megrohanták a kerületi tanácsot a lakásigénylők. Ugyanakkor a kerületi V. B. vezetői semmit sem tudtak az építkezés megindulásáról. Kimen-