Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Kresalek Gábor: Humor és politikum. A Ludas Matyi 1948-as és 1953-as évfolyamainak elemzése

gozók jogait. Dec. 18-i MTI hír: vidéken 8673 iparengedélyt adtak ki. Dec. 23-án minisztertanácsi rendelet jelent meg a mezőgazdaság fejlesztéséről. Láttuk a két év legfontosabb eseményeit, a legfontosabb határozatokat. A politikai élet azonban nem csupán ebből állt. A száraz adatok nem tárhatják fel azt a légkört, mely e két évet jellemezte. 1948, bármennyire is formális a koalíció léte, a hatalom bármennyire is a baloldal kezébe került, még mintegy önmozgásként magában hordozta a polgári világ rekvizitumait, jellegzetességeit. A döntő változások, mint az üzemek államosítása, a szekularizáció, a baloldal végső győzelme még a bizalom légkörében, egy várakozásteli, lelkes, világot megforgatni vágyó hangulat közepette születtek. Az emberek bár tapasztalhattak riasztó jeleket, ezeken még könnyen tehették túl magukat az első gazdasági sikerek, a stabilizált pénz nyújtotta biztosítékok, és a nagy erejű, látványos mobilitás nyitotta felszabadult energiák hasznosításának reményében. 48-ban világossá vált, hogy az ország maga mögött hagyott valamit, annak pozitívumaival és árnyoldalival együtt, és valami egészen újba kezdett. Ez az év, ha már magában is hordozta az átalakulást, jogosan tekinthető korszakhatárnak. 1953-ra az 1948-ban elindult folyamatok nemcsak már látható és értékelhető módon értek be, hanem nem kis részüknek a csődje is nyilvánvalóvá vált. A KV már januárban, tehát még jóval a Sztálin halálát megelőző földcsuszamlás előtt, érzékelte a bajokat.

2 A Sztálin halála utáni megváltozott légkör hozta meg a változtatáshoz szükséges feltételeket. A júniusi fordulat azonban, szemben a 48-as fordulattal, nem egy merőben új feladat megoldására vállalkozott, hanem ugyanannak a célnak más módszerekkel történő megvalósítására. Ez a tény elbizonytalanít bennünket, ha egyértelműen egy korszak lezárását keressük 1953 júniusának határozataiban. Bizalmatlanságunk még tovább nő, ha meggondoljuk, milyen felemás módon valósult meg a program. A KV ülésen még valódi önkritikára kényszerülő „négyesfogat" tagjai a nagyközönség előtt, élükön Rákosival, szinte csak formálisnak mondható önkritikát gyakoroltak, ráadásul Révai kivételével mindnyájan kulcsfontosságú pozíciókban maradtak. Magát a határozatot csak késve, halogatva, nem teljes terjedelmében ismertették a közvéleménnyel. Világosan polarizálódott a vezetés.

3 Kötélhúzásuk eredményeként, attól függően hol, kinek voltak káderei, a döntések megvalósítása nem történhetett megfelelő sebességgel. Rákosi pozíciójából, tekintélyéből és enyhe önkritikájából arra következtethettek az emberek, hogy még mindig az ő szava a döntő. Ebben az esetben hiába érezhették meg az új szakasz új szeleit, életüket annak csak bizonyos részei befolyásolhatták. A parasztság élvezhette a nagyobb bizalmat, az emelkedett juttatásokat, az ország egész népe az árleszállítást, de nem ismerhette fel a legjelentősebb alapkérdések közül a nehéz- és könnyű-, illetve élelmiszeripar arányának változásait. Nem tapasztalta egyértelműen az internálás megszüntetése, és a politikai foglyok egy részének szabadon bocsájtása után sem a törvényesség helyreállását. Nem is tapasztalhatta. Mint ma már tudjuk, a közvetlen vezetőség Nagy Imre kivételével, annyha kompromittált volt már, hogy csak egy tabula rasa, a volt vezetés terjes eltávolítása hozott volna eredményt. Mint tudjuk, erre csak 1956 után került sor, ám ehhez be kellett következnie az 56-os tragédiának. Nézetünk szerint tehát az 1953-as évet nem szabad korszakhatárnak tekinteni. Az azonban vitathatatlan, hogy ez évben valami olyan történt, ami a változás lehetőségét megcsillantotta. A vezetésnek a változás érdekében végzett munkája azonban nem volt következetes, összehasonlító elemzéshez mégis éppen olyan módon alkalmas ez az év, mint az 1948-as. 1956 után már nem lehet olyan évet találni, mely egyszerre hordozza magában a rákosista és a reformer elképzelések eredményeit és nyűgeit. Azt kell mondanunk tehát, hogy az 1953-as év, ha történelmi mértékkel mérve nem is tekinthető korszakhatárnak, legfeljebb pályamódosító év, amely tartalomelemzés szempontjából olyan mérföldkőnek felel meg, mely összehasonlításokhoz, tendenciák felvázolásához elégséges támpontot ad.