Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Rainer M. János: Irodalom - politika, 1955

ugyanis korábban a politikai változások aktív elfogadása és képviselete jellemezte. (Nem beszélünk itt azokról, akik 1948—49 után önként vagy kényszer hatására az hodalmi életen kívülre, vagy annak perifériájára kerültek. 1953-tól jelenlétük, újbóli bekapcsolódásuk — vagy éppen ennek elmaradása — komoly alakítója volt az hodalmi közéletnek.) Ennek magyarázata az az inkább érzelmi, mint tudományos megalapozású viszony volt, amely a főleg fiatal írókat a párthoz és annak politikájához fűzte. 1953 júniusát követő „önvizsgálatukat", de még az 1954 október utáni hod alompolitikai állásfoglalásaikat is a párthatározatok inspirálták, ezek még hodalmi alkotásaikra is kihatással voltak. (Az hodalmi műveket eddig és a továbbiakban elsősorban ebből az esztétikai szempontból hreleváns, politikai-funkcionális nézőpontból szemléljük.) Az 1953 óta eltelt másfél év mégsem múlt el nyomtalanul az hók számára: sokuk előtt világossá vált saját maguk manipulált volta, de részesedésük is egy tágabb kört érintő manipulációban. Keserű kiábrándulásuk és saját felelősségük felismerése egyfajta szolidaritást alakítottak ki bennük egymással. Emellett erős kötődés jött létre az írók jelzett csoportja és a számukra a felismeréseket eredményező politikai irányvonal - az 1953-as júniusi határozat irányvonala — között. Az ennek jegyében való hatásos fellépést azonban az írók számára több tényező is nehezítette. így mindjárt annak a dicstelen szerepnek tehertétele, amelyet közülük többen 1953 előtt játszottak az hodalmi életben. Álláspontjuk érvényesítését hátráltatta sokuk elméleti képzetlensége is — ami azonban nem annyira személyes hibájukként róható fel, inkább a korszak általános elméleti színvonalának gyengeségére utal. E korlátok ellenére kialakulóban volt egy olyan kör, amely egyelőre saját területén a szektás politikával szakító reformpolitika potenciális hordozójává válhatott - személyes és tradicionális okokból. E politika körvonalai és az érte való küzdelem módszerei még nem alakultak ki. Az íróknak ekkor még semmiféle „szervezeti", közvetlen kapcsolatuk nem volt Nagy Imrével és híveivel — ilyen 1955 elején nem is lehetett. Egy érzés volt egyelőre, versek, novellák születtek abból, s e körül zajlottak a régi nyelvezetet használó hodalmi viták is. Ezt az érzést Erdei Sándor később így fogalmazta meg: „Az egyik dolog az a hatás volt, amelyet Rákosi bűneinek kitudódása váltott ki, s nemcsak az hodalmi közvéleményben, itt mindenekelőtt a Rajk-perre gondolok... A másik fontos tényező ebből adódott. Amikor ezek a dolgok világossá váltak, mi már nem hittünk el többet semmit... többet soha nem gyógyultunk ki ebből a gyanakvásból. Végképp tisztázódott előttünk, hogy Rákosiék végzetes kátyúba vitték a magyarság ügyét, és igyekeztünk az összes rendelkezésre álló demokratikus eszközzel harcolni ellenük."

25 A változások metszőpontját jellemzően mutatja az a jegyzőkönyv, amely a párt ideológiai vezetőinek és az írószövetség elnökségi pártcsoportjának közös tanácskozásán készült 1955. jan. 14-én. Egyetlen kérdést emelünk ki - ez került a vita középpontjába hogy vajon az aktuális helyzetben a jobboldali avagy a baloldali elhajlások jelentik-e a „fő veszélyt"?

26 Tamási Lajos, az írószövetség MDP-titkára vitaindítóját a napokkal korábban lezajlott II. szovjet írókongresszus tapasztalatainak ismertetésével kezdte. Az 1953 június utáni hodalompolitikát „nagy vonalakban" helyesnek ítélte, kiemelve, hogy „egység van az hóknál a dogmatizmus, a szektánsság elleni harcban, a jobboldali torzítások ellen azonban nem sikerült széles egységet létrehozni." A feladatok legfontosabbika az írószövetség ,kommunista magjának kialakítása", másodsorban „az eddigieknél következetesebben kell harcolnunk a szektánsság ellen", s csak utolsóként említette, hogy „fokoznunk kell a jobboldali hányok... elleni harcot." A változásra utal, hogy erről egyáltalában szólt, de - jeléül annak, hogy az októberi határozatot érvényesnek tartja - csak harmadsorban. Egyáltalán nem meglepő, hogy Bölöni György és Gergely Sándor éles vitába szállt, még ezzel az óvatos megfogalmazással is, ők ui. az eddigi vitákat is „súlyosan jobboldali",