Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Breinich Gábor: Harrer Ferenc helye és szerepe a Hazafias Népfrontban 1954-1958

Rainer M. János IRODALOM - POLITIKA, 1955 „Ó, azok az ötvenes évek! Akkor volt dicső dolog írónak lenni!" (Örkény István) ,, Világos dolog: mély politikai tartalma van annak, hogy mikor mit hangsúlyozunk, - az eredményeket-e, vagy a hibákat." (Darvas József) Az irodalom politikai szerepvállalása Magyarországon — szinte közhelyszerű megállapítás. E szerepvállalás közvetlenebb jellege válságkorszakok idején — szintén nem számít túl nagy felfedezésnek. Irodalom és politika irreálisan szoros viszonya a közelmúlt talán legnehezebb válságkorszakában, az ún. 50-es években

1 ugyancsak ismeretes. A kölcsönhatás mechanizmusáról, a politikai és irodalmi élet közötti áttételek működéséről viszont már kevesebbet tudunk. Az 50-es évek vonatkozásában ez jórészt az alapvető történeti kutatások mostoha állapotára utal — és sajnos nyilvánvaló, hogy effajta, történeti jelentőségét tekintve nem elsődleges terület vizsgálata aligha vezethet a korszak teljes megértéséhez. E keretek között ilyen célt nem is tűzhetünk magunk elé. Ezúttal az említett kapcsolat történetének egy igen rövid, drámai fejezetét próbáljuk nagyító alá venni. Az 1954 novemberétől 1955 végéig terjedő, egy évnél alig hosszabb időszak több szempontból lényegi változást jelentett politika és hodalom kapcsolatrendszerében. Néhány szóval felétlenül utalni kell a kapcsolatrendszer korábban kialakult fő jellemzőire . 1955 előtt e rendszer mindkét fő elemét sok tekintetben külső tényezők határozták meg. Ha csak a politikai élet két legfontosabb „váltását" - 1948-49-ben és 1953 júniusában — vesszük szemügyre, nyilvánvaló, hogy ezek jellegét, hányat a tágabb és szűkebb nemzetközi környezet tényezői befolyásolták. Ezek pedig egyáltalán nem feltétlenül estek egybe a valós hazai helyzet adottságaival és kívánalmaival. Sőt, mint 1953 után kiderült, az egybeesés nem jelentette az ilyen változások visszavonhatatlanságát. Ami az irodalmi életet illeti, e politikai változások a legközvetlenebb módon meghatározták azokat az értékpreferenciákat és magatartási modelleket, amelyeket a politika az alkotók felé közvetített. Korábbi történeti előzmények után újra megjelent — és korszakunk kezdetén evidenciává vált — az 'hodalompolitika' kifejezés. Centralizált intézmény- és külön fogalomrendszerének kiépülése (1949-1950) után az hodalompolitika nem elégedett meg a nagyobb és kisebb politikai változások gyors és érzékeny követésével, önálló életet élt, sajátos belső váltásokat kezdeményezett, amelyekben nemegyszer külső hodalompolitikai impulzusokat vett át. Formai szempontból ezek viták, kampányok, platformok, állásfoglalások (és módosításaik) képében jelentkeztek. Irodalom és (hodalom) politika között elmosódott a határ: a vers politikává vált, az irodalompolitika pedig műfajokat teremtve magának (pártállásfoglalás-jellegü kritika, vitacikk, hodalmi platform stb.) sajátos irodalmi műfajjá.