Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Szabó Klára: A fővárosi várospolitika 1950-1954. évi történetéhez

rait. A rendeletek és utasítások tömege mellett egyéb tények is segítették e felismerést. Jelentős tanácsi vállalatok, nagy múlttal rendelkező intézmények minisztériumi kezelésbe vételét joggal tekinthették a bizalmatlanság jeleként is. S nem erősítette a tanácsi tudatot, hogy több, a városra, a város lakóira vonatkozó lényeges döntésben tanácsi állásfoglalásra nem volt szükség. Csak utalni kívánok arra, hogy sem az 1951. évi kitelepítések, sem a házak államosításának előkészítésekor az országos szervek nem igényelték a városvezetés véleményét, s hogy a tanács vezetői is az újságokból értesültek először a jegyrendszer bevezetéséről. Nem növelte a tanács tekintélyét az sem, hogy kiemelt fővárosi beruházások — amelyeknek rendeltetése szorosan kapcsolódott a tanácsi feladatokhoz — lebonyolítására nem a BVT kapott megbízást, a Népstadion építtetője az OTSB, a metróé pedig a KPM volt. A tanácsi vezetők ezekben az években gyakran hallhattak, olvashattak az országos és helyi érdekek kapcsolatának sajátos értelmezéséről, amit a tanácstörvény miniszteri indoklása így fogalmazott meg: ,J\ Magyar Népköztársaságban az államhatalom és az államigazgatás összes szervei a dolgozó néptől kapják megbízatásukat és mindegyikük célja azonos: a dolgozó nép szolgálata, hazánk felemelkedése, a szocializmus építése országunkban. A Magyar Népköztársaságban ezért nincs szemben álló országos és helyi érdek. .."

31 Össztársadalmi célok tekintetében valóban nem volt szemben álló országos és helyi érdek, ám a közös célok megvalósításakor, a napi munka során nem volt elkerülhető az országos és helyi érdekek szemben állása, s a helyi érdekekkel naponta szembesülő tanácsi munkatársak ezt feltehetően jól látták. Ám a saját álláspontjukhoz ragaszkodók a felsőbb szervek véleménye szerint nem tisztelték eléggé a minisztériumokat, amire pedig őket az állami fegyelem kötelezte. Az esetenkénti figyelmeztetések nem voltak hatás nélküliek, a tanácsi vezetők elfogadták döntési jogkörük beszűkült határait. Alapvető információjuk mellett ez utóbbiról is megbízhatóan tudósítanak Budapest általános városrendezési tervére vonatkozó V. B. illetőleg tanácsülési jegyzőkönyvek. A felszabadulás után Budapest újjáépítésével párhuzamosan jelentkezett egyre erőteljesebben az újjáépítést, a városfejlesztést meghatározó terv hanti igény. A 40-es évek végén kidolgozott tervet azonban a város vezetőinek akkor nem sikerült elfogadtatnia. Egy 1949 őszén született NT határozat alapján, egy évnyi előmunkálatok után a BVT V. B. 1950. szept. 19-én már napirendre is tűzte az ismételten átdolgozott általános városrendezési tervet. A város jövője szempontjából kétségkívül döntő jelentőségű tervezetet a város vezetői általános és egyhangú érdektelenséggel fogadták, a tervezetet elfogadó határozatot két lényegtelen, elvi szempontot nem érintő észrevétel után szavazták meg. ,,A V. B. Budapest 10 éves városrendezési tervprogramját elfogadja és jóváhagyás céljából az Államgazdasági Bizottság elé terjeszti."

32 Volt tehát már V. B. döntés, de hogy saját értékelésük szerint is ez mennyit ért, azt mutatják az elnök szavai, aki az ülésen közölte, a terv nem kerülhet nyilvánosság elé: „Nem tudjuk, milyen változáson megy még keresztül, milyen szempontokat kapunk az illetékes fórumokról."

33 Az ,illetékes fórumok" valóban még többször is adtak újabb és újabb szempontokat. S az ugyan igaz, hogy ezekben az években a város fejlesztését nem a rendezési terv hiánya akadályozta meg, mégis mélyen elgondolkoztató az a tény, miszerint a vizsgált időszakban a tanács felső szerveivel nem tudta elfogadtatni városrendezési tervét. Az, hogy a tanácsot a felsőbb szervek mily kevéssé tekintették önállóan gazdálkodó szervnek, az kifejezésre jutott abban is, hogy a terveknek felfokozott jelentőséget tulajdonító időszakban a főváros ötéves terve csak szakminiszteri tervekben szerepelt, külön a városra, a BVT-ra vonatkozó összeállítás soha nem készült el. Egyes részjelentések ugyan használják a fogalmat, s beszámolnak az ötéves terv időarányos teljesítéséről, de Budapest egységes, ötéves tervéről csak az 1952. febr. 15-i tanácsülésen esik szó. Itt születik egy határozat, de ez sem az ötéves terv ismertetését igényli, hanem helyette az ötéves terv még hátralevő idejére vonatkozó „perspektíva terv" elkészítésére szólítja fel a V. B-t, Az 1952.