Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Vadas Ferenc: A Közmunkatanács és a budapesti Dunapartok újjáépítése 1945-1948

az észak-déli járműforgalmat a folyóparton, vagy a Zsigmond utca kiszélesítésével oldják-e meg. Az Árpád-hídig terjedő partszakasz fejlesztését a korábbi elképzelések szellemében tervezték: „ . . . itt lehetőséget kell adni lakóházak emelésére a zöldterület jellegét nem csorbító, csökkentett alapterületű és nagyobb magasságú laza beépítéssel."

92 Részletes rendezési terv a Római-partra is készült. Az FKT tevékenysége nem merült ki a tervezésben, maga is irányított építkezéseket, a tárgyalt korszakban négyet. Ezek közül kettő a Duna-parti sávba esett. Az FKT kezelésében levő és súlyos pusztításokat elszenvedett Margitszigeten a romállapot felmérése és a romok eltakarítása volt az első feladat. A már ismertetett tervek hosszú távra szóltak, a szigetet addig is használhatóvá kellett tenni. A helyreállítási munkálatok előkészületei 1947 tavaszán történtek meg.

93 A legfontosabb a gyógyszálló és a vízmű helyreállítása volt. A munka a következő évre is áthúzódott.

94 Jelentős vállalkozás volt az Árpád (ma Dagály) strandfürdő létesítése. Itt a források feltárásától a védőgát építéséig és magának a strandnak a kialakításáig sok és sokféle munkára volt szükség.

95 Ezek irányítását is a Közmunkatanács végezte. Szinte lehetetlen feladat a Közmunkatanács szerteágazó tevékenységét áttekinteni, megítélni ugyancsak. Még ebben az esetben is, amikor pedig egy szűk, körülhatárolt terület vizsgálatára került sor. A nehézséget és ellentmondásosságot feltehetően az okozza, hogy ebben a bonyolult mechanizmusban a legkülönbözőbb emberek fordultak meg, már az FKT összetétele miatt is — gyakran előfordult, hogy nem valamelyik tanácsi ügyosztály előterjesztette javaslatot fogadták el a különböző helyekről delegált tanácstagok, hanem az ellenkezőjét. Az összetétel sokfélesége így gyakran hátrányt jelentett, ellentmondásos döntésekhez vezetett. Természetesen az állandó apparátuson belül is óriási nézetkülönbségek voltak gyakran, jellemzően egy átmeneti korszakra. A sokféleség és ellentmondásosság ellenére levonhatók bizonyos általánosítható következtetések. A Tanács máshányú (romeltakarítás, az újjáépítés feltételeinek megteremtése) pragmatista tevékenységével szemben a városrendezési tervek jó része nem reális, az adott anyagi, technikai stb. viszonyokat egyáltalán nem veszik figyelembe. Többségük konszolidált viszonyok között is kivihetetlen lett volna. Megítélésük sokban a megítélőtől függ: ha úgy tekinti őket, mint konkrét, aktuális feladatokat megoldani kívánó, de teljesen irreális terveket, a vélemény nyilván negatív lesz. Ha viszont egy rendkívül mostoha időszak kitermelte utópiákként kezeli, amikor foganatosításra úgysem lévén remény, a problémáknak egy ideálisan tökéletes, eszményi megoldását keresték, a megítélés pozitív is lehet. Az igazság nyilván a két véglet között van, hiszen a terveket reálisnak, a körülményekkel számolóknak, megvalósíthatóknak szánták készítőik. Más kérdés, hogy nem voltak azok. Ha a megvalósíthatóság kritériumától eltekintünk, és csak az adott feladat megoldásának helyességét nézzük, akkor is marad probléma bőven. Az elképzelések többségére jellemző, hogy a már meglevő építészeti környezetbe a mai megítélés szerint túl drasztikusan avatkozott volna be, racionális, de egyoldalú szempontok alapján. (Erre talán legjobb példa a Vámház esete.) Ez viszont nem a Közmunkatanács hibája, hanem a kor szemlélete. A különböző korok építészeti emlékeihez való hozzáállás egész pontosan definiálható: a klasszicizmust kezdték egyre inkább értékelni, mindent megtettek, hogy megmentsék ennek a korszaknak az emlékeit — nem a Közmunkatanácson múlt, hogy nem sikerült. A historizmus alkotásait nem tekintették értékesnek, még ha nagynevű mesterek műveiről volt is szó. A szecessziót viszont kifejezetten utálták, az ellenérzésnek intenzív érzelmi töltése is volt — ahogy a Gellért Szálló megkopasztásának ötlete ís mutatja. A kornak ez az értékítélete érthetővé, ha nem is helyeselhetővé tesz jónéhány bontási tervet. De néhány esetben — így az Erzsébet-hídnál - ez sem menti az alapvetően hibás elképzeléseket. Más elgondolásoknál viszont, a Lánchíd és hídfői kérdésében például, ma sem igen lehetne jobb megoldást találni, mint amit az FKT kidolgozott.