Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Hegedűs József - Tosics Iván: Budapest Általános Rendezési Tervének előzményei (1932-1955)

né, mintha az az ország távolabbi környékén valósulna meg. Harmadszor: a fővárosnak, mint az ország egyetlen nagyvárosának kulturális és egyéb létesítményei a népesség nagy hányada számára elérhetők lennének, anélkül, hogy a város túlzsúfoltsága növekedne. Ez a terv - amely az 1960-ban jóváhagyott ÁRT-nak volt a koncepciója - azonban nélkülözte a realitásokat. Ilyen típusú agglomeráció kiépítése ugyanis tetemes anyagi áldozatokat kíván. Nemcsak a bolygó városok ipari munkahelyeit, hanem a fővárosi és a környező települések infrastruktúráját is gyorsan kellett volna fejleszteni. Mindez azt is jelentette volna, hogy népgazdasági szinten a budapesti régió az infrastrukturális beruházások jelentős (a korábbinál lényegesen nagyobb) hányadát emésztette volna fel. Ebből a szempontból el kell fogadnunk a „bolgó városok" koncepció ellenzőinek az érvét: ez a fejlesztési stratégia a fővárosi régió további abszolút és relatív növekedését idézte volna elő (bár kérdéses, hogy ennek negatívumait nem ellensúlyozták volna-e az ezzel járó előnyök). A terv azonban más szempontból is nélkülözte a realitásokat. 1956 után lényegesen megváltozott a politikai-irányítási struktúra, megerősödtek a megyék, ami azt jelentette, hogy a költségvetési eszközök elosztásában aligha lehetett volna keresztülvinni egy olyan fejlesztési politikát, amely a fejlesztések túlnyomó részét egy (Budapesttel együtt kettő) megyére koncentrálja. Vagy másképpen: a bolygó és alvóvárosok koncentrált fejlesztése mellett nem volt megfelelő súlyú politikai-irányítási hatalom. Az „ellenpólus" városok kiépítését hangsúlyozó koncepció

52 abból indul ki, hogy a főváros növekedését nem Budapesttől 60 km-es körzetben, hanem jóval távolabb, a már létező viszonylag nagyobb városok kiemelt fejlesztésével kell megállítani. A koncepció mellett szintén lehet a hatékonysággal érvelni: (1) a város — Budapest — méretének növekedésével a város üzemeltetése egy bizonyos ponton túl „gazdaságtalanná"

53 válik, (2) a főváros infrastrukturális tartalékai kimerültek. Nagyon erősek az ideológisztikus érvek: (1 ) decentralizált fejlesztési politka, (2) nagyvárosellenesség. A koncepciót gyakorlatilag nem annyira ezek az érvek, mint a kialakult politikai-irányítási struktúra jellege (a döntési kompetenciák megyei szinten való koncentrálódása) erősítette meg, s így történhetett, hogy a három elképzelés közül ez utóbbi válik a hivatalosan elfogadott településfejlesztési politika alapjává. De ez, és e koncepciónak a budapesti ÁRT lehetőségeire gyakorolt hatása már a 60-as évek történetéhez tartozik. Jegyzetek 1. Budapest II. világháború utáni történetéhez a városfejlesztés és lakáspolitika témakörében több éve végzünk kutatásokat. E tanulmány (amely első változatában 1981-ben készült el) a város fejlődését legáltalánosabb keretek között szabályozó általános rendezési terv történetét követi nyomon az 1950-es évek végéig. A most publikálásra kerülő változatban felhasználtuk Hupfer Rezső, Rainer M. János és Szekeres József észrevételeit. Ezúton is megköszönjük Preisich Gábor segítségét, aki több megjegyzésével is hozzájárult a kézirat pontosításához. 2. Lásd Preisich Gábor: Budapesti általános rendezési tervének előzményei. In: Budapest, 1969/3. 3. Harrer Ferenc elnöki előterjesztése a városfejlesztési program tárgyában. Bp. 1932. 4. Még a szigorú feltételek mellett gazdálkodó városgazdaságtan szemszögéből is csak ún. helyi optimumokról beszélhetünk, amelyek különböző szférák (közlekedés, intézményhálózat stb.), sőt különböző létesítmények esetén is eltérő népességszinteket jelentenek. 5. Külön tanulmány tárgyát képezheti a politikai ideológiák és várostervek közötti kapcsolat vizsgálata. Különösen gazdag anyaggal szolgálhatnak a 20 évek szovjet építészeti vitái, amikor az egyes városfejlesztési elképzelések melletti vagy szembeni érvekben az ideológiai elemek domináns szerepet játszottak. E kérdéssel aligha foglalkozhatunk érdemben e tanulmányban, és talán elegendő, ha csupán arra a tényre utalunk, hogy mind a nagyváros melletti, mind pedig a nagyváros elleni ideoló-