Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Hegedűs József - Tosics Iván: Budapest Általános Rendezési Tervének előzményei (1932-1955)

ideológiai jellegű érvek, és gyakran a technikai kritériumok (mint pl. optimális sűrűség, koncentráció mértéke, gazdaságos közszolgáltatás stb.) közötti választás és azok megíté­lése alárendelődött az ideológiai értékválasztásnak. Továbbá - és ez különleges jelentő­séget ad ennek a problémának — a városi népességszám növelése valójában a városokat jellemző társadalmi viszonyok elterjedésével párosul, ami fokozza a probléma politikai­ideológiai jelentőségét, és lehetetlenné teszi, hogy ezt a kérdést pusztán technikai prob­lémára szűkítsük le. Érdemes itt utalni a kérdés kultúrtörténeti vonatkozására, ami kü­lönösen a kelet-európai („késve iparosodott") társadalmak fejlődésében követhető nyo­mon. (Az urbánus-népies ellentétnek is voltak ilyen vonatkozásai; hasonlóan értelmezhető a 20-as évek szovjet építészeti vitája is az urbanisták és dezurbanisták között.) 5 Tanulmányunk szempontjából azonban a városnagyság kérdésével kissé szűkebb ér­telemben foglalkozunk. A probléma lényegében a következőképpen foglalható össze: a városnövekedés során a város gazdasági szerepe (szűkebb értelemben a foglalkoztatott­ság szintje) és az infrastrukturális ellátottság szintje közötti egyensúly — ami nem gazda­ságelméleti, hanem politikai-szociális egyensúlyt jelent — bizonyos időszakokban felbo­rul, és ez társadalmi-gazdasági feszültségeket szül. A városvezetésnek (így az ÁRT-készí­tőinek) az a feladata, hogy az adott gazdasági-társadalmi feltételek között a népesség­ szám, valamint a munkahelyek számának növekedését és az infrastrukturális fejleszté­ seket egyensúlyban tartsa, illetve az ezek eltéréseiből adódó feszültségeket minimalizálja. A városnagyságból adódó problémák oka más oldalról nem egyszerűen a népesség „nagy" számában, hanem a túlkoncentráltságban vagy túlnépesedettségben rejlik. Előbbi azt jelenti, hogy egy ország népessége nagymértékben koncentrálódik egy (vagy több) nagyvárosban; utóbbi pedig azt, hogy maga a város zsúfolt: kis területen sok ember él. A túlkoncentráltság ellen számos eszközzel lehet védekezni, általában a regionális tervezés keretében. Néhány európai ország fővárosában és környékén ipartelepítési ti­lalmat vezettek be, egyes országokban az ideköltözéshez is engedély kell. A tiltó (vagy magas adókkal büntető) rendelkezések ellentételeként az elmaradott vidékeken általában támogatják az ipartelepítést. A túlkoncentráltság ellen hatásos eszköz lehet az „ellenpont városok" fejlesztése, akár már meglevő, akár újonnan létrehozott városokról van szó. A cél minden esetben a regionális egyensúly túlzott felborulásának, egyes területek el­néptelenedésének megakadályozása; egyúttal pedig a nagyváros és környéke infrastruktu­rális problémáinak kezelése. A túlnépesedettség problémájának megoldása városépítési beavatkozásokat kíván. A zsúfoltan lakott területeket (amelyek általában spekulációs célzatú lakásépítések ered­ményei) „fel kell lazítani", vagyis át kell építeni, ami a telepítéspolitika (ezen belül az építésügyi szabályozás) feladata. Budapest esetében a városnagyság mindkét utóbb említett problémája különös éles­séggel jelentkezik. A főváros népességét, de méginkább iparát tekintve erősen túlkoncent­rált (főleg az 1920-as területi veszteségek óta). Ugyanakkor a túlnépesedettség csak egyes városrészekre jellemző, a városi átlag már Kis-Budapest esetében is jóval alatta maradt más fővárosok laksűrűségi adatának. Ez a sajátos kettősség (az országhoz képest népes főváros, amelynek lakossága azonban nagy területen, egyenetlenül oszlik meg) rányomta bélyegét minden olyan elképzelésre, amely Budapest növekedésével foglalkozott. A konkrét tervezés szintjén a városnövekedés problémái a Nagy-Budapest kialakítá­sával kapcsolatos vitákban jelentkeztek a legélesebben. A környékbeli településeknek Budapesthez csatolása (amely a város növelésének csak adminisztratív módja, de kihatás­sal van a városfejlesztés minden egyéb kérdésére), már a század legelején felvetődött. Az 1908-ban született első rendszerező tanulmány 6 Nagy-Budapest létrehozásának szük­ségszerűségét főként építésügyi, várospolitikai érvekkel támasztja alá: meg kell változtatni azt az 1894-es építésügyi szabályzat következtében kialakult helyzetet, hogy a főváros ha­tárain belül nagyobb a telekminimum (300-1000 négyszögöl), mint a környékbeli telepü-

Next

/
Oldalképek
Tartalom