Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’78 (Budapest, 1979)
III. Dokumentumok - Budapest Főváros Levéltárának ötéves terve 1976-1980
meg ujtipusu segédlet készítését. Ez a munka egyben kisérlet is általában a levéltári anyag kutatásának modern, gépi eszközökkel történő elősegítésére. c) A tervidőszak második felében megkezdjük a BFL különböző fondjaiban őrzött fővárosi egyesületi anyag központi segédletének előkészítését. A fenti munkák az ötéves terv időszakában nem fejeződnek be. Tekintettel a már meglevő és a jelen tervben is előirányzott különböző, a kutatást jobban elősegítő ujrendszerü segédleteinkre (mutatókartonok stb.), indokoltnak tekintjük ezek központi nyilvántartására a tervidőszak második felében egy szakértő dokumentátor beállítását. V. Tudományos és közművelési munka A BFL-nek, mint városi levéltárnak és várostörténeti Intézménynek közművelési feladata a főváros történetének feltárása, ismertetése, propagálása részben saját tudományos és tudományos-népszerű kiadványai révén, részben a helytörténetlrásnak, valamint az iskolai oktatásnak nyújtott egyéb segitség eszközeivel. Az intézmény jellegéből következően a közművelési munkákban a közvetett tevékenység - a főváros történetére vonatkozó kiadványok, módszertani útmutatók, a helytörténeti kutatóknak nyújtott módszertani, forrásfeltárói és tematikai segitség, illetve a helytörténeti kiadványok véleményezése, szerkesztése és lektorálása utján nyújtott Irányítás, az iskoláknak készitendo tematikus forrásgyűjtemények dominálnak. Természetszerű, hogy e munka szinvonala szorosan összefügg a levéltárban kollektíván és egyénileg folytatott tudományos munka intenzitásával és szintjével, e két feladatkör ezért csak együttesen tervezhető és tárgyalható. Az ötéves terv folyamán a következő kiadványok megjelentetését, Illetve előkészitését tervezzük: 1. A Budapest Története VI. kötetének elkészítésével kapcsolatban a BFLre háruló feladatok. 2. Forráskiadványok - Pest-budai hivatali utasitások a XLX. század elején (Az 1974-ben megjelent, XVIII. századi hivatali utasításokat tartalmazó forráskiadvány folytatása) - A budai és pesti közigazgatás átszervezése 1848-49-ben. - A szocialista munkásmozgalom kezdetei a fővárosban a kiegyezéstől az MSZMP megalakulásáig. - Források Budapest Múltjából V. 1950-1972. (A megkezdett tudományos népszerű kiadványsorozat folytatása.) E tematikus forráskiadványok elkészítésén kivül előkészületeket teszünk a főváros történetének legjelentősebb, több korszakon átnyúló forrásainak kiadására. Hasonlóképpen terbevettük néhány kisebb terjedelmű, egységes egészt képviselő forrásanyag közlését. (Pl. A Veesenmayer per Iratait, Balogh Ferenc 19191922. évi naplóját stb.). 3. Várostörténeti tanulmányok E sorozatban elsősorban a levéltár munkatársai egyéni tudományos kutatása során a főváros történetének fontosabb problémáiról készitett tanulmányalt kivánjuk még jelentetni. Évente egy monografikus feldolgozást, vagy tanulmánykötetet kivánunk kiadni. A sorozat első kötete 1976-ban jelenik meg, cime: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi "nemzeti ellenállásban".