Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’78 (Budapest, 1979)
II. Tanulmányok - Gyáni Gábor: A fővárosi női munkaerő foglakoztatottságának szerkezetváltozása 1880-
években hirtelen felszinre törő jelenség. Igaz, az aktiv női népességen belül a közoktatás és nevelésügy terén dolgozók igen elenyésző százalékaránnyal képviseltették magukat a vizsgált korszak egészében (1900-1930 között pl. átlag 3,3%kal) 67 és az előzőekben ezért is nem érintettük külön ezt a réteget, viszont magán a szóbanforgó foglalkozási ágon belül hagyományosan, azaz a századfordulóig visszamenően a női munkaerő viszonylagos túlsúlya érvényesült mindenkor: 1900-ban 100 itt dolgozó férfira 123, 1910-ben 143, 1920-ban 195 és 1930ban 185 no jutott. 68 Ennek a női túlsúlynak a kialakulásában, sőt folyamatos elmélyülésében mindenekelőtt az elemi iskolai tanitói pályának a nők általi kisajátitása ill. az un. nevelők, korepetitorok csoportjának a teljes elnőiesedése (1930-ban pl. ezen a területen tizszer annyi nő dolgozott mint férfi), s valamivel szerényebb mértékben a felső nép- és polgári iskolai tanárok mezőnyének nőkkel való fokozatos feltöltődése játszott szerepet (ez utóbbi területen 1910-ben multa felül először a nők száma a férfiakét és az ezt követő évtizedekben rendszerint az itt dolgozók kétharmada közülük került ki). Továbbá olyan magasabb (egyetemi) képzettséget feltételező területen, mint a középiskolai tanári pályán is gyorsnak nevezhető a nők aránylagos térhóditása: 1900-ban a középiskolai tanároknak még alig több mint l/10-e rekrutálódott soraikból (13,7%), 1930-ban arányuk már megközelítette az egyharmadot (31,3%), és 1941-ben, miként korábban említettük, valamivel tul is szárnyalta részesedésük az 50%-ot. A nők magasabb képzettség megszerzését feltételező társadalmi mobilitási esélyeinek a határaira és csak bizonyos irányokban megvalósuló kényszerpályás természetére példaként emlithető, hogy a fentiekhez képest jóval magasabb presztízsű értelmiségi foglalkozásokban még 1941-ben Is milyen alacsony, sőt helyenként egészen elenyésző a nők jelenléte: a gyógyszerészeknek 22, 7%-át, az orvosoknak 13, 5%-át, az ügyvédeknek pedig 0, 8%-át alkották nők. 1941 előtt valójában ennél is kisebb a nők részesedése a szóban forgó privilegizált értelmiségi szakmákban: pl. 1930-ban az orvosoknak 12,4%-át alkották, főként magánpraxist folytató orvosnők, tehát alig 1%-kal kevesebben, mint egy évtizeddel később. Más viszont a helyzet a gyógyszerészeknél, ahol 1930-ban a nők aránya mindössze 9,5% volt, azaz a harmincas években ebben a foglalkozási ágban nagyobb mérvű női előretörés következett be. 69 Az 1941-es népszámlálás során a nyugdijasok, tőkepénzesek csoportját, miként utaltunk már rá, külön nem mutatták ki, hanem belefoglalták a többi ill. az összevont egyéb és ismeretlen foglalkozásúak kategóriájába. Az ide sorolható női népesség 1941. évi számának meghatározása igy nem megoldható és meg kell elégednünk a harmincas évek közepi arányuk megállapításával, amelyből egyben következtethetünk öt évvel későbbi részarányukra is. Eszerint 1935-ben 10,3%-ban részesedtek az aktiv női népességből, vagyis 1930-hoz képest egy százalékkal nőtt az itt számbavettek aránya. *** Vázlatszerű, a nőt munka polgári kori hazai tendenciáinak egyik modelljeként számbajövő terepével, a fővároson belüli női foglalkoztatottsággal foglalkozó tanulmányunk, amely valójában az első lépéseket teszi meg a problematika részletes és a majdan szempontjaiban gazdagabb kutatása terén, a nők emanci67 Molnár Olga: id. m. 110. 68 Uo. 69 Uo.91.
