Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’78 (Budapest, 1979)

II. Tanulmányok - Szőcs Sebestyén: Irányi Dániel pest-budai kormánybiztossága 1849-ben

kévé Fényes Eleket, a neves statisztikust, az Ellenzéki Kör volt tagját, 1848 tavaszától az országos statisztikai hivatal elnökét, polgári bírákká Varsay Jakab halászmestert és Tatai Pál ügyvédet, katonai birákká pedig Somosy Pál száza­dost és Sándor Ferenc főhadnagyot nevezte ki. Az ügyész, vagy ahogy akkoriban nevezték: a közvádló, Kapocsfy Imre ügyvéd lett. Következő lépésként a törvényszék, illetve a közvádlói hivatal megfelelő működése érdekében tett Irányi intézkedéseket. Igy - ideiglenes jelleggel - köz­vádlói megbizást adott Kapocsfyn kivül Komis Károly, Tuba Gábor és Szántó Fe­renc ügyvédeknek, továbbá - napidijas hivatalnokok alkalmazásával - megszer­vezte a törvényszék, illetve az ügyészség mellett működő segédhivatalt. A poli­tikai foglyok megfelelő Őrzéséről is gondoskodott; a börtönőri megbizást Turgo­nyi Gergely volt Pest városi tömlöctartó kapta. Ugyanakkor Kapocsfy kérésére utasitotta a tanácsot, hogy a honárulók Pest város területén levő ingó és ingat­lan vagyonának összeirására és lefoglalására a közvádlói hivatal mellé "egy ha­tósági egyént ... törvényes bizonyosságnak" rendeljen ki. A tanács Thaisz Ele­ket küldte ki ennek a feladatnak az elvégzésére. Intézkedéseiről a kormánybiztos értesitette Kossuthot és az illetékes mi­nisztériumokat, köztük az igazságügyminisztériumot is. Ez utóbbi Irányi rendel­kezéseit csak részben hagyta jóvá. A biróság tagjaira, valamint a közvádló sze­mélyére nem tett semmilyen észrevételt, illetve megerositette őket állásaikban, a többi közvádló kinevezését és a segédhivatal felállítását azonban kifogásolta. Elsősorban anyagi okokra való hivatkozással, s csupán annyi engedményt akart adni, hogy a rendes közvádlón kivül a többi közvádlót "az ido szerint mutatko­zó szükséghez képest" napidijasként alkalmazhassa a kormánybiztos, de a "töb­bi segédszemélyzetet ... melly összeiráshoz mondatik szükségesnek" mindenkép­pen feleslegesnek tartotta; s a megoldást abban látta, hogy a vagyonösszeiráshoz szükséges hivatalnokokat a városi hatóság rendelje ki, mig a zár alá vett javak kezelését egy, a biztos által kijelölt gondnokra kivánta bizni. Az Igazságügyminisztérium eljárása nem volt túlzottan ésszerű, hiszen egy május 7-én kelt, a vésztörvényszékek felállításáról és működéséről intézkedő rendelete értelmében a pesti vésztörvényszékre elvileg igen sok feladat várt, s azok ellátásához az Irányi által kinevezett ügyészekre és segédhivatali személy­zetre mindenképpen szükség volt. Ez a május 7-i rendelet az összes olyan rög­tönltélő biróságot, amelyek nem az általa kijelölt helyeken működtek, feloszlat­ta, s feladatalkat a megmaradó, illetve újonnan felállítandó bíróságoknak kellett átvenniök. Igy az addig Kecskeméten működött Pest megyei rögtönitélő biróság tevékenységét is beszüntette, s feladatait a pesti vésztörvényszék hatáskörébe utalta. Irányi május 20-án válaszolt a mlnlsztérumnak, s eljárását részletesen indokolva egyrészt változatlanul szükségesnek mondta a segédhivatal tevékenysé­gét, hiszen anélkül "a törvényszéki iratok rendben nem lehetnek", a közvádló viszont "a maga közvádlói hivatalán felül még ezen tisztnek vitelét is nem győz­heti"; másrészt jelezte, hogy a városi hatóság közreműködését a vagyonössze­irásoknál minden esetben igénybe vette, de a megfelelő felügyeletet és ellenőr­zést "az álladalom érdekében elmellőzhetnl" nem tartotta tanácsosnak. A vagyon­összeirást és zárolást a közvádló feladatává tette, mert nézete szerint az ál­lam tulajdonát csak állami tisztviselő zárolhatja; annál is inkább, mert "az ily lezárulásokból nem egy igény per fog támadni, a melyben csak ugyan más, mint az álladalom ügyésze nem képviselheti az államot. Ezen functióra pedig az ed­digi kir. kincstári ügyészeket tellyességgei nem lehetett használnom - tette hoz­zá -, mert a kik meg nem szöktek is, bizodalmat alig érdemelnek." Végül kö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom