Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’78 (Budapest, 1979)

I. A levéltár életéből - Ságvári Ágnes: Budapest Főváros Levéltára gondjairól

értve a családi és egyházi levéltárakat is - központi állami felügyelet alá vonta, a levéltárakat a tudományos intézetek sorába iktatta. Komoly feladatokat bizott rájuk a történelmi materialista szemlélet elterjesztésében, midőn sürgette a magyar nép hiteles történetének megírását. Tervezet készült épp a fővárosi levéltár fiatal levéltárnoka Niklai Péter jóvoltából a Közoktatási Népbiztosság égisze alatt működő, a levéltárügy egységes felfogását érvényesítő és országos rendeleteket kidolgozó országos Levéltárügyi Tanács életrehivására. Fél évszázad multán tehát - ha vázlatosan is - egy országos koncepció keretében felvillantak az egységes levéltárügy kiépítésének körvonalai. Mód nyílhatott volna arra, hogy a levéltárak a politikatörténet és kortörténetirás fellendítésébe bekapcsolódjanak. A megújhodó látásmód később kedvezőbb feltételt teremthetett volna mind a levéltárügy tudománypolitikai és közigazgatási tekintélyének fellendítéséhez; mind a tudományosan előkészített értékhatár vizsgálatok révén az irattári munka levéltári szempontból történő irányítása számára is. A győztes ellenforradalom a többivel együtt a Tanácsköztársaságnak emiitett intézkedéseit is hatálytalanította, s annak ellenére, hogy az 1922. évi XLX, tc. által létrehozott Gyűjteményi Egyetem keretében az Országos Levéltár számos előnyhöz jutott, a különféle törvényhatósági levéltárak központi szakmai irányításának s a levéltárügy egységes felfogásának ügye jóidőre lekerült a napirendről. Szervezetileg is más függelmi viszonyban álltak a több áttétellel, de végső soron a BM felügyeleti körébe tartozó megyei és városi levéltárak, mint a VKM közvetlen hatáskörébe tartozó Országos Levéltár. Később az 1929. évi XI. tc, mellesleg vajmi kevés gyakorlati eredménnyel, a nem közhatóságok hivatalos adatait tartalmazó irattárakat és levéltárakat a "történelmi jelentőségű anyagok tekintetében" a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium felügyelete alá helyezte. Fenntartotta ugyanakkor vármegyénként az alispán, Budapesten pedig az Elnöki Ügyosztály felügyeleti jogát. A levéltárosok részére kötelező vizsgát irt elő és a levéltárosok kinevezésénél megerősítette az Országos Levéltár előzetes véleményezési jogát. Kétségtelen, hogy a 20-30-as években a levéltárak fejlődése sok szempontból ujabb ellentmondásokat hordozott magában. Az Országos Levéltár azonban, annak ellenére, hogy időközben a történettudomány müvelésének egyik központja lett, s felszívta az ország legképzettebb levéltárosait, hivatali tekintélyéből vesztett. Még ellentmondásosabbá vált a megyei törvényhatósági joggal felruházott városok és némileg a főváros levéltárának helyzete. A széthúzó tendenciát erősítette, hogy a levéltárak, amelyek a megyei hatóságoknál szakhivatal szerepét töltötték be és élükön bizalmi ember állt, a megyei igazgatás integráns részét alkották. A megyéhez tartozással szemben ugyanakkor nem érvényesült hatékony szakmai központosítás. Egyet kell érteni Borsa Iván megállapításával, miszerint: "Az a körülmény, hogy az ország legnagyobb, legjobban felszerelt és legképzettebb levéltárosokkal rendelkező levéltára más minisztérium felügyelete alá került, még jobban csökkentette a levéltárak között amúgy is gyengén meglevő kapcsolatot. Az elszakadás a vármegyei és városi levéltáraknak elégtelen fejlődését okozta." A vázolt körülmények ellenére kivételesen kedvező helyzetben volt Budapest (Székes) Főváros Levéltára. A Budapesten kialakult korszerű várospolitikai felfogás és a városigazgatás reformjára irányuló törekvések éreztették hatásukat a levéltárügy értelmezésében is. A főváros történetének feltárására forráskiadványok készültek, 1932-től megjelent a "Tanulmányok Budapest Múltjából" cimü évkönyv; az 1873 előtti budai és pesti anyag-