Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)
"Mindenéből kifosztott, éhező, szenvedő főváros"
A mindennapi élet nehézségei a második világháború utáni Budapesten 63 lakás az udvarra nézett, a szomszédság azonban kifejezetten űri volt. Az egész házban egyetlen család élt, akit a két világháború előtt senki nem sorolt volna a középosztályhoz, a boltos Düngherék, akikkel a Dietzgen család nőtagjai - különösen az édesanya - nem szívesen érintkeztek. Mária és édesanyja 1946 nyarától közösen járt vizitelni, ezeket a látogatásokat azonban már csak nosztalgiából nevezték így, a közeli ismerősökhöz, barátokhoz néztek be, formaságokra, kis fekete vizitruhára ekkor már nem nagyon volt szükség.164 Dietzgen Máriához hasonlóan Márai Sándor ugyancsak felfigyelt a régi úri-polgári életforma fontos részének tekintett társas érintkezés szabályainak megváltozására: „[...] Budapesten, az ostromot követő első esztendő múltával, a látogatók meghívás és előzetes bejelentés nélkül állítottak be. Ez a bizalmasság érthető volt, ha rokonok, barátok vagy jó ismerősök éltek vele: de meglepő volt, amikor vadidegenek kopogtak be, csak mert »éppen erre jártak«, vagy mert »hallottuk, hogy maguk is túlélték, hát eljöttünk«. A feltevés, hogy a látogatás csak bizonyos társadalmi megegyezések szerint helyénvaló, a látogatók eszébe sem jutott, mert úgy vélekedtek, elkövetkezett az idő, amikor már »minden másképp lesz«, mint régen volt, és az emberek között nincs többé nyűgös illemszabály, sem társasági káté. A társadalom, melynek rendtartása régen különböztetett az »ültetett vendég« (akit meghívtak) és az álló vendég között (aki meghívás nélkül állított be, és ezért nem ültették le) — már a múlté. [...] Biztattuk és vigasztaltuk magunkat, hogy ebben talán van valami jó is: a társadalmi nivelláltság kezd alakot ölteni, az osztálynélküli társadalom nem üres ígéret. De az első meglepetések múltával tapasztaltuk, hogy a váratlan látogatókat nem jószándékú érdeklődés késztette, amikor becsöngettek az idegen lakás ajtaján; a hadaró társalgásokból hamarosan kitetszett a látogatás igazi értelme: a gyűlölet. [...] A gyűlölet, miért? Mert a másik túlélte. Mert nem szenvedett annyit, mint ő... ”'6S Az első igazi, régi időket idéző társasági összejövetelre Mária 1946 februárjában kapott meghívást. Munkatársnőihez hasonlóan elővette a kofferból a kis fekete ruháját és magát kicsinosítva indult kávézni. „Békebeli hangulat volt. Teljesen rendbe hozott, jól fűtött lakás. Remek fekete, vajas krumplipogácsa és bor. De persze az emlékektől senki sem tud szabadulni, a beszélgetés a körül a téma körül folyt és persze a jövő kilátásairól is beszélgettünk. Deprimált hangulatban értem haza. ”166 A régi idők szép napjait idéző esemény mégis nyomott hangulatban fejeződött be, érezték, hogy egy korszak a háború végével lezárult. Mi lehetett az a közelebbről meg nem nevezett téma, amitől mindenkinek a kedve elment a nosztalgiázástól? Az igazoló eljárások, a B-listázás, internálás réme? A társadalmi rend érezhető átalakulása?167 Ahogyan egy úrileány szókimondóan megfogalmazta: „A jó embereket mindenhonnan 164 BFL XIII.70 Dietzgen Mária húgához, Budapest, 1946. augusztus 16., 1947. augusztus 26. 165 Márai 2014. 333-334. 166 BFL XIII.70 Dietzgen Mária édesanyjához és húgához, Budapest, 1946. február 4. 167 BFL XIII.70 Dietzgen Mária húgához, Budapest, 1946. augusztus 16., 1947. augusztus 26.
