Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)
"Mindenéből kifosztott, éhező, szenvedő főváros"
A mindennapi élet nehézségei a második világháború utáni Budapesten 59 önfeláldozással, az Isten által kijelölt feladatok megvalósításával a mindennapi hűség útját követve is közel lehet kerülni Istenhez. Dietzgenné megjegyzéseiből hasonlóan keresztény értékrend bontakozik ki: idegenkedik a válástól, számára az egyházi esküvő a fontosabb, örül, ha vegyes házasságban élő ismerősei a gyermekeiket katolikusnak keresztelik. Ezt az értékrendet a lakásban lévő tárgyi világ is tükrözte: az édesanya kedvenc feszületé és a karácsonyra kapott szentkép. Mária életéhez ugyancsak szervesen hozzátartozott az egyház és a vallás, de az ifjabb generáció gyermeke, így nem utasította el a két világháború között divatos miszticizmust sem, a háború alatt érdekelték a jóslatok és a Várban lakó jósnőt is megkérdezte szerettei hogylétéről.153 Sok más budai hívővel együtt a háború Máriát sem tartotta vissza a szentmiséktől, a légi támadások ellenére vagy éppen azok miatt már reggel tömve volt a templom a Városmajorban, az emberek reggel hétkor, munka előtt misével és áldozással kezdték a napot. 1944 tavaszán a fővárosban egyedül maradt Mária Macával és Városy Ilonkával járt rendszeresen a ferences misszióba ájtatosságra. Édesanyja feszületét Mária a légókoíferben, a legfontosabb dolgokat (pénz, iratok, ékszerek) tartalmazó bőröndben, minden alkalommal magával vitte az óvóhelyre, s az mindvégig vele volt az ostrom idején.154 A Margit körúti ferencesek egyik atyája - mint fentebb idéztük - hason csúszva is elment a környék óvóhelyeire misézni és lelki segélyt nyújtani, de a gyülekezet tagjait sem tartották vissza a rossz körülmények: „A Városmajorban voltunk misén, a templom ablakai ki vannak törve és mikor a pap a szószéken felolvasta az evangéliumot, azt hittem, hogy a szentségtartó lerepül az oltárról, úgy vitte a szél az oltártakarót. ”155 Pátkainé levelének utalásából válik azonban egyértelművé, hogy az elsőáldozás milyen sokat jelentett számukra, a gyermeket a hagyományoknak megfelelően ekkortól tekintették a saját jogán egyháztagnak, amit a becenév elhagyása is szimbolizált: „ Öcsi, azaz a mai naptól kezdve már csak Gyurka, ma áldozott először. ”156 A világháború után nem sokkal, az új világrend születésével párhuzamosan, a keresztények, főként a katolikusok úgy érezték, az egyház és a hívők ellen támadás indult. Egyre gyakrabban elhangzott például a leányokkal, nőkkel kapcsolatban, hogy a templomba járó lányok konzervatívak és maradiak, idegen tőlük minden változtatás. Erre válaszul, védekezésképpen jegyezte le naplójába egy leány saját véleményét: „ Szerintem az igazi 153 BFL XIII.70 Dietzgen Mária édesanyjához és húgáékhoz, Budapest, 1944. [június 14-15.], december 2-10.; A Mártonhegyre kiköltözött Gergely Magdolna pedig a grafológiát hívta segítségül a jövő megfejtéséhez. Anka naplója 2002. 21. 154 BFL XIII.70 Dietzgen Mária édesanyjához és húgáékhoz, Budapest, 1944. november3., 1945.március 25., május 13., Városy Ilona Pátkainéhoz, Budapest, 1944. május; A Mészáros utcában lakó budai fiú, Deseő László 1944-ben a környéküket ért támadások részletezését követően fontosnak tartotta megjegyezni, hogy aznap áldozott. Ungváry 2000.231.1944. december 24-én a Lejtő úti templomban délután háromkor tartották az éjféli misét, a folyamatos riadók és az ágyúzás, lövöldözés ellenére olyan tömeg ment el, hogy a lépcsőn is alig fértek el az emberek. Anka naplója 2002. 170-171. 155 BFL XIII.70 Dietzgen Mária édesanyjához és húgáékhoz, Budapest, 1945. április 29. 156 BFL XIII.70 Pátkainé nővéréhez, Pécs, 1945. május 27.
