Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)
"Mindenéből kifosztott, éhező, szenvedő főváros"
A mindennapi élet nehézségei a második világháború utáni Budapesten 33 den elmozdítható tárgyat elvittek. Legrosszabbak voltak a velük járó magyar civilek. ”59 Pátkai Györgyék rom lakásából ekkor tűnt el az összes elrejtett és elzárt ezüstnemű, a ruhák többsége és minden, ami valamiféle értéket képviselt. A Fény utcai bérházban kis összetartó csoportok alakultak ki, akik a bajban segítették egymást: az óvóhelyi időkben együtt főztek, jártak vízért, a béke elérkezését követően pedig átmenetileg összeköltöztek. Az első emeleten Mariskával, a cselédjével kettesben élő idős, beteges özvegyasszony, vitéz Petrányi Sándomé Lili, már karácsony második napján magához hívta aludni a magányos Máriát.60 Hozzájuk csatlakozott negyediknek a szomszédból egy idős özvegy, Szigetváryné. A négy nő közös háztartást vezetett, Petrányiné kisebb szobáját - a hajdani fogadószobát - tették lakhatóvá úgy, hogy bedeszkázták az ablakokat, egy épen maradt képüveget raktak a közepére, így valami világosságot is kaptak. Arra kellett berendezkedni, hogy hosszú ideig víz, gáz és villany nélkül kell megoldaniuk az életet. Nagy érték volt ekkor a fatüzelésű kályha, különösen az olyan központi fűtéses és melegvíz-szolgáltatással rendelkező házakban, mint a Fény utca 15. Néhány lakásban azért volt még hagyományos fürdőkályha is. Sokáig ez a kisebb szoba maradt az első emeleti lakás egyetlen hellyel-közzel lakható helyisége, itt aludtak, ettek és főztek egy kis közös pénzből vett kályhán, valamint ez szolgált fürdőszobaként is.61 „Valamikor szörnyűnek találtam volna az ilyen életet, de az óvóhelyi 8 hét után paradicsomi állapotnak minősítem a mostani helyzetet ” - írta Mária a közművek nélküli romos bérház világáról családtagjainak.62 Máriának és kis társaságának legalább volt hová mennie. Mások még hetekig az egészségtelen, nyirkos, bűzös levegőjű óvóhelyen éltek, mert ott mégis valamivel elviselhetőbb volt a hőmérséklet, mint az ablak és ajtó nélküli huzatos lakásokban, esetleg bombakárosultként nem tudtak hová menni. Voltak, akik egyszerűen nem hitték el, hogy vége a harcoknak vagy túl betegnek érezték magukat a kimerészkedéshez. „A betegség érzetét igen sok esetben az okozza, hogy az ostrom hetei alatt az emberek nem mozogtak, izmaik elernyedtek, s ha napvilágra másznak, tétován szédelegnek, hideg rázza őket, foguk vacog, nem látnak, s a legkisebb mozgásra szívdobogást kapnak. Ilyen tünetekre nem szabad azt a megoldást választani, hogy visszabújunk a pincébe, amelynek levegőjében úgyahogy már megszoktuk az életet. Mozogni kell, újra tanulni kell a járást. ” - fogalmazták meg legfontosabb tanácsukat az orvosok.63 Az újjászerveződő közigazgatás legfontosabb feladatául azt tűzte ki, hogy az embereket 59 Nagy 2007.243.; A szovjet katonák kettős megítélésének (ázsiai rablóbanda vagy felszabadítók) okairól lásd részletesen Ignácz 2015. 36-37. 60 BFL IV.1419.n 0. Fény u. 15. Lakásív (1945) I. em. 18. 61 BFL XIII.70 Dietzgen Mária édesanyjához és húgáékhoz, Budapest, 1945. március 8., március 11., március 25. 62 BFL XIII.70 Dietzgen Mária édesanyjához és húgáékhoz, Budapest, 1945. március 8. 63 Legfontosabb egészségügyi tennivalók. Mit mond az orvos az ostrom utáni élet veszedelmeiről. Szabadság 1945. január 24.1. évf. 4. sz. 3. p.
