Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)
Levelek 1944-1947
206 Budai úrinők romlakásban megint megszűnt. Jolán majdnem meghalt. Jolikához ment és a mellettük lévő házat csinálják, egy nagy törmelék esett le, ami az orrát és a lábát súlyosan megsebesítette, de ha egy kicsit közelebb éri, agyonüti. Még most is fekszik, a lábáról egész levágta a húst. Jolán néni, hála Istennek, már jobban van. Itthon persze sokat fekszik, és nagy ápolás kell neki, naponta 5-ször diétásán enni. Keresnek valami nyugdíjas nőt, ki az ellátásért vállalná ott az ő ápolását és a többi munkát. Mint mondják, Lacika sokat segít, de azért ez mégis sok. Zórára gondoltam, de neki ez sok, nem bírná, mert túlerőltetett lesz. De ezt Nagymama meg ne említse neki, mert ezeket tudva, nem is szóltam neki. A törülközőt nem kell külön megköszönni, ezt ő a kenyérért és vacsorákért, amit mindég kap, hozta. Ha Ilikének most nem kell, csinálj belőle konyhakötényt, magadnak vágd ketté és varrjál rá kötőket! Én már egészen jól vagyok, nagyszerű étvágyam van, ha van mit, sokat eszem. A Bank elég szépen ad, két ünnepre 1 kg marhahúst kaptunk, tegnap 1 kg gyönyörű, bőrével füstölt malachúst, tojást, sajtot, mustárt, ecetet, szóval elég szépen. Mit tudtál befőzni Ucikám? Ajándékba senki sem hozott gyümölcsöt? Itt tegnap a sárgabarack 400 billió volt. Urad meghozta az olajat? A láda megérkezett, de még a Bankban van. Várni kell megint, még jön Budára egy autó, ami hozza. így még mindig izgulok, vajon megvan-e minden? Lili beteg. Angina pectorisa van. Sokat szenved. Azt hiszem, sohasem bocsátja meg nekem, hogy haza jöttem, azt hitte, augusztusig még Jolánnál leszek, és, hogy haza jöttem [Mária] máról holnapra eljött tőle. De legfőbb ideje volt, mert már sok volt, amit müveitek, de ezeket a dolgokat majd szóval. Isten óvjon és segítsen meg Benneteket, mindnyájatokat sok szeretettel csókol: Anyus Dietzgenné unokáihoz (és Mária)'1' Édes Öcsikém és Pipikém! Mindenekelőtt gratulálok a szép bizonyítványokhoz! Nagyon örültem neki és büszke vagyok az én jól tanuló unokáimra. Most ha itt lennétek és béke lenne, fagylaltozni mentünk volna, de ha ezt nem is lehet, most ha itt lennétek, azért megünnepeltük volna. Nani mézmalátából kitűnő krémet tud csinálni, jó behűtve olyan, mint a fagylalt, Keke nagyon szereti. De a mézmaláta nem olyan, mint a pécsi, ez tényleg édes, mint a méz. Feketekávét iszunk reggelire evvel a malátával és nagyon jó ízű és tápláló ital. Most mit fogtok mindég csinálni? Rá fogtok érni és sokszor és sokat írtok nekem. Naplószerüen 171 rokona költözött hozzá társbérlőként a feleségével. BFL XII1.70 Laub Sándomé Pátkainéhoz. Budapest, 1946. szeptember 19. 171 Az előző levéllel azonos papíron.