Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)
Levelek 1944-1947
204 Budai úrinők romlakásban Béla mégis megjelent, egy fÖtöj már készen van, olyan szépen, rendesen megcsinálja, most, hála Istennek, szép tiszta. Ezt a levelet Lovászné Eszti viszi el, ki két hét szabadságra megy Pécsre. Meséljetek neki majd sokat Ilike viselt dolgairól, hogy elmondhassa nekünk. A jó Isten áldjon és Védjen Benneteket, sok-sok szeretettel csókol: Anyád [Ui.:J Édes Pipikém, köszönöm kedves kis leveledet. Látod, ezt többször is meglehetnéd, hogy írsz nekem. Most már rá fogsz érni, mert, amint az újságból olvasom, befejeződnek az iskolák.169 Édeseim, Mária húgáékhoz [1946. s. d ] sietve én is írok egy pár sort, bár Nanika mindent megírt. Rengeteg a munka a hivatalban, itt nem érek rá írni, otthon pedig még kevésbé. Rengeteget dolgozunk a lakásban, de még semmi látszata nincsen. Szegény Nanikát nagyon féltem, sokat, nagyon sokat dolgozik. És a múltkori nagy gyomorhurutot sem heverte még ki. Mindjárt betegséggel kezdtük az új életünket. Nagyon meg voltam ijedve, ott kellett hagynom egyedül. Olyan gyenge volt, hogy csak bottal tudott kimenni wc-re. Zóra nagyon kedves volt, feljött délelőttönként és megnézte. Tegnap szappant kaptam a hivatalba, itt küldök belőle 'A kg-t, azt hiszem, nem haragszol meg érte. Most nagy gondban vagyok a tüzelő miatt. Be akarom szerezni már most, hogy Nana ne fázzon a télen. És fel akarom hordatni a lakásba. Rettenetesen zsúfolt már a raktárszoba, már alig várom, hogy elvigyétek a holmitokat. - Tegnap Magdánál is voltam egy percre, olyan gyönyörű vászonruhát varrt Ferinek, hogy a szabó is dicséretet érdemelne érte. Rengeteget dolgozik, reggel 5-től este 11 -ig. - írjatok sokat és mindenről! Mindnyájatokat sokszor csókollak: Mária Ui.: Palit kérem, ha teheti, legyen segítségére Esztinek a hazautazásnál, gyerekkel utazik! 169 A folytatás további egy oldalon kizárólag a három gyermeknek szól játékos formában.