Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)

Levelek 1944-1947

194 Budai úrinők romlakásban- Ma reggel megint 3 óra óta nem alszom. - Ehhez nagyrészt még az is hozzájárult, hogy egész éjjel esett az eső. Beszéltem a gondnokkal is. Gondolnak arra, hogy egy házat eladjanak, vagy a Fény utcait, vagy a gróf Teleki Pál utcait, de egyelőre nem lehet keresztülvinni. A ház két testvéré, mind a kettő külföldön tartózkodik. - Beszéltem a házban lévő munkásokkal és 10 millió pengőért hajlandók megcsinálni a szobák felett és a mellékhelyiségek felett a tetőt. Sokat izgultam és töprengtem a dolgon, hogy én ekkora összeget költsék bele a házban, amit sohasem látok viszont, - és a végén elhatároztam, hogy mégis megcsinál­tatom. Arra gondoltam, hogy a bútorok mennek annyira tönkre, a szép hármas szekrény és az Anyus rekamiéja, hogy azoknak a helyrehozatala fog akkor többe kerülni, ha egy­általán meg lehet és meg tudnám csináltatni. Behívtam ezeket az embereket a lakásba is, hogy ők jobban vannak tájékozódva az árakról, bár nem ez a szakmájuk, de mond­ják meg, hogy becslésük szerint mibe kerülhet a kőművesmunka. Elképesztő össze­get mondtak. 100 millióra becsülik. Fantasztikus összeg. Elmondták, hogy kb. mennyi mész kell hozzá, kb. 4 zsák és egy zsákkal most 10 millióba kerül. Ekkora összeg nem áll rendelkezésemre, ilyen körülmények között nem tudok tataroztatni. De azért majd megkérdezek egy szakembert is. - Beszéltem Zöllnerrel, de az is újabb bolhát ültetett a fülembe. Azt kérdezte, hogy ha megcsináltatom a tetőt, nem félek attól, hogy valaki megneszeli és kiigényli a lakásomat. Mert azt lehet, ha az illető bejelenti, hogy ő haj­landó helyreállíttatni. Rettenetesen felizgultam ezen és azon is gondolkoztam, hogy mégsem cserepeztetek. De ha valaki bejelenti az igényét rá, akkor én is kijelenthetem, hogy helyreállítom, hiszen mindenki tudja a házbafn], hogy már elkezdtem. De szerinte- és ezt én is tudom — két szobára nincsen igényem, és a másik szobát kiigényelhetik. De ehhez azt hiszem, nagy pech kellene, mert hiszen annyi jó lakás, vagyis lakható lakás van a házban, ahol nincs meg a kellő bentlakó. - Zöllner azt mondja, ha valaki saját maga állíttatja helyre a lakását, ha az évi bér - nem tudom most, hogy hányszoro­sát -, de ő kiszámította, hogy az most 30 millió, számlákkal igazolja, hogy tatarozásra költötte és bejelenti a lakáshivatalban, egy plusz szobát engedélyeznek és kiszámítják, hogy hány évre mentesül a lakbérfizetés alól majd akkor, ha a lakbérek felszabadulnak. És nagyon féltelek Nanám a IV. emeleten. Egyedül a romok között. Ettől kedély­beteg leszel. Senki sem ér rá látogatni, lejárni nem igen fogsz tudni. Tele van a fejem gonddal. Éppen most kaptam meg március 3-i leveledet Nanika. Örülök, hogy már jobban vagy. Remélem, nem csúfítottak el! De az sem volna baj, csak egészséges légy. Nanika, nagyon jó lett volna, ha sikerült volna ingért cipőre való vásznat szerezni. De talán van más valaki a bőrgyárnál, aki az inget használni tudja. Próbáld meg, már annyit töröm a fejemet, hogy hogyan lesz nekem nyárra egy könnyű cipőm. Itt küldöm Stefi tanti levelét, én már válaszoltam is. Mindnyájatokat csókollak: Mária

Next

/
Oldalképek
Tartalom