Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)
Levelek 1944-1947
146 Budai úrinők romlakásban Édeseim, Mária édesanyjához és húgáékhoz [Budapest, 1945.] július 18. ma megszólított Böjthyné,110 111 112 hogy nem akarnám-e édesapja'11 2 szobás udvari lakását. Megnéztem most este, nem sok kőművesmunka volna benne, persze nincsenek ablakai, az előszoba is sokkal kisebb, mint a mostani, nem is tudom, hogy az előszobaszekrény hogy férne el. AII. emeleten van, ha emlékszel rá. Ha fütenek, jól fűtik. Megírom Neked, mit szólnál hozzá. Nincs balkon, udvar nagyon meleg. Egyetlen rolettája sincs, a fürdőszobán a wc össze van törve, a konyhában a kagyló rettenetes kopott, fekete. Ebbe is sok pénzt kellene belekölteni, és azt hiszem, ha új lakásba megyek, a gondnokon"2 semmit sem lehetne behajtani. Hogy a másik javításából valamit is megtérítenének, - az sem valószínű. Nem tudom, nem akar B-né lelépést, erről még nem tudtam vele beszélni. Olyan gondban vagyok Nanikám, nem tudom mitévő legyek! - Te annyira haza akarsz jönni, a mi lakásunkba nem jöhetsz, nem tudom, mikor lesz megcsinálva. Nem ilyen lakást képzeltem el, ha egyszer a régiből kimegyek. - És hogyan bonyolítanék le mindent, rengeteg szaladgálással járna minden, lakáshivatal, gáz, villany, stb. átszerelése. És szabadság nincs hozzá. Egészen tanácstalan vagyok. És mi legyen Uci holmijával, ami most a mi lakásunkban van. Kérlek, gondolkodjatok rajta és írjatok mielőbb! Mindnyájatokat csókollak: Mária Édeseim, Mária édesanyjához és húgáékhoz [Budapest, 1945.] július 22. már két hete, hogy eljöttem és még nem írtatok nekem, pedig nagyon várom a híreket. Palit is várom, de nem jön. Ezen a héten nem történt semmi nevezetes. - Befőztünk 110 Böjthy Andor ezredes özvegy felesége. Ifjabb Böjthy Andor rendőrdetektív, akinek azonos nevű apját az első világháborúban vitézségéért századossá, később ezredessé léptették elő. A Fény utca 15-ben bérelt lakásban az 1941 -ben elhunyt édesapa, majd az özvegye lakott. A háború alatt ez a háromszobás lakás erősen megrongálódott, két szoba helyreállításra várt, a bejárati részt pedig életveszélyesnek nyilvánították. Dunántúl 1941 .július 2. 31. évf. 148. sz. 2. p. Elhunytak.; A budapesti egységes hálózat (Budapest és környéke) betűrendes távbeszélő névsora 1940. szeptember. 54.; Deseő 1941. 148.; Iíjabb Böjthy Andort 1943-ban XI. fizetési osztályú m. kir. rendőrségi detektívvé nevezték ki. Belügyi Közlöny 1943. január 17. 3. sz. 102. p.; BFL IV.14l9.n II. Fény u. 15. Lakásív (1945) II. em. 32. 111 Lázár Dénes nyugalmazott ezredes, Böjthyné két felnőtt gyermekével az édesapja lakásában lakott átmenetileg (II. em. 33.). 112 Ekkor ifj. Teichmann Ferenc gyári tisztviselő (korábban helyettes gondnok), Vígék veje látta el lakhatás fejében a munkakört. BFL !V.14l9.n 11. Fény u. 15. Lakásív (1945) I. em. 15., BFL IV. 1419.j II. Fény u. 15. Lakásív (1941) I. em. 15.