Géra Eleonóra: Budai úrinők romlakásban. Levelek a Fény utcából 1944-1947 - Budapest történetének forrásai 14. (Budapest, 2020)
Levelek 1944-1947
144 Budai úrinők romlakásban [Ui.:] Lili csókol és üdvözöl Benneteket. Megint fekszik, meg van hülve. Gyurkát külön csókolja. Édeseim, Mária édesanyjához és húgáékhoz [Budapest, 1945.] július 11. a lapon már írtam, hogy szerencsésen megérkeztem. Minden baj nélkül befutottam, de erről nem írok bővebben, mert annyi más mesélnivalóm van. Tele vagyok problémákkal most, hogy hazaérkeztem, úgy megrohantak, hogy aludni sem tudok tőlük. Töröm a fejemet, hogy Nanát hogyan hozhatnám haza. Hétfőn mindjárt elmentem Mamucihoz és elvittem a dolgokat, ott találtam Gézát és Gézukát107 is. Rózsa néni kissé gyengélkedik és őt jöttek megnézni. Már jobban van, igen erős gyomorrontása volt. Kedden délután kimentem a Hűvösvölgybe Margitka apósához. Kérlek, mondjátok meg Margitkának, hogy a kérését nem teljesíthettem. A koffert nem nyitották ki, mert az ura, amikor átadta nekik megőrzésre, azt mondta, hogy senkinek se adják ki és senkinek se nyissák ki. A koffer le van pecsételve, hogy be van-e zárva, azt az após sem tudja, a kulcs nincsen nála. Majd ő is ír erről. Mivel egészen közel voltam Városyék108 új lakásához, felmentem és megnéztem őket. Lotz Károly utcában laknak, a Szép Ilonánál egy nagyon szép I. emeleti 2 szoba hallos lakásban. Gyula és Mária már ott is alusznak, Ilonka még mindig Tillmannéknál. Még nem nagyon sok látszik, hogy milyen lesz a lakás, amikor már majd lakható állapotban lesz, de már a 20-ik ezresnél tartanak. Még nem volt kőműves, festetni nem is kellett, csak az ablakokat csináltatták meg egy sorosan, részben falemezzel és filmmel, a második ablak is hiányzik, azt majd talán ősszel fogják megcsináltatni. Ezért a lakásért évi 3000 Pengőt fizetnek (még nem felemelt bér), ebben benne van a melegvíz-szolgáltatás. Különben fafűtéses kályhák vannak. Nagyon meg vannak elégedve, 3 balkonjuk is van gyönyörű kilátással a János-hegyre. Olyan, mintha nyaralnának. Gyula olyan boldog, annyit beszélt, alig tudtam tőlük eljönni. Igen jó fekvése van a lakásnak, községi élelmiszerüzem, gyógyszertár is van a közelében. Egészen közel van a zugligeti templom. Utána megnéztem Öcsiéket, akik a földszinten laknak egy ugyanolyan lakásban. Bözsivel sok mindenről beszélgettem, nagyon tanácsolja, költözzem ki, ő majd segítségemre lesz. Azon a környéken még van lakás, majd ő szerez egyet és Öcsinek van is összeköttetése a lakáshivatalnál. Nem mondom, jó volna egy szép kis kétszobás lakás azon a környéken, de roppant drága. Sokat gondolkoztam rajta, és 107 Pátkai (Polcz) Géza fia. 108 Négyszoba-cselédszobás lakásukat a Fény utcában megsemmisültnek nyilvánították. BFL IV. 1419.n II. Fény u. 15. Lakásív (1945) IV. em. 46.